Azonnal terhelhető implantátum: felejtse el a foghiányt!

implantátumAzonnal terhelhető implantátum:

felejtse el a foghiányt!

A fogászat területén tevékenykedő szakemberek véleménye megegyezik abban, hogy amikor lehetőség van rá, akkor a saját fogakat mindenképpen érdemes megőrizni. Tény viszont, hogy a jelentősen romlott fogak esetében ez nem mindig lehetséges. A fellépő foghiány viszont számos hátránnyal járhat, ezért az elvesztett fog pótlására érdemes mihamarabb megoldást találni.

 

Tökéletes funkcionálás egy életen át

Többféle lehetőség közül válogathatnak azok, akiknek célja a teljes fogsor, annak minden esztétikai és funkcionális előnyével. Ma már évente körülbelül 500 ezren választják a fogbeültetést, mely kétségkívül a leginkább korszerű és tartós segítség. A megfelelően beültetett implantátum akár egész életen át kiváló szolgálatot tesz majd, ráadásul teljesen természetes hatást kelt, és igazodik a fogazat más elemeihez. A szövetbarát anyagból készült implantátum maximálisan biztonságos és kényelmes viseletéhez sem fűzhető kétség. A tapasztalatok szerint akár erősebben is állhat a helyén, mint a természetes fogak. Ehhez persze szükség van a megfelelő csontosodási folyamatokra.

 

Azonnal terhelhető implantátum, ha nem mindegy a megjelenés

A fogbeültetés során rendszerint elsőként a műgyökeret helyezi a szakember az állkapocs csontba. Annak speciális anyaga és felületi kialakítása lehetővé teszi, hogy idővel teljesen benője a csont és így masszívan álljon. Amint megtörtént a csontosodás, rákerülhet az úgynevezett felépítmény, vagyis a tényleges műfog. Sokakban felmerül azonban a kérdés, hogy lehetséges-e korábban is ráhelyezni a műfogat. Ez főként a jól látható helyeken levő foghiány esetén szokott előfordulni, hiszen itt különösen fontos a mihamarabbi pótlás, akár a munkahelyi elfoglaltság, akár a magánéleti magabiztosság apropóján. Ilyenkor kínál egyfajta lehetőséget az azonnal terhelhető implantátum.

 

Cél a tökéletes csontosodás

Esetében arról van szó, hogy még a fogbeültetés utáni napon, vagy néhány nap múlva sor kerülhet az ideiglenes pótlásra. Ilyenkor a beültetett implantátum csavar még nem csontosodott, de ennek ellenére lehetséges arra pótfog felhelyezése. Fontos tisztában lenni azzal, hogy erre csak azoknál a pácienseknél van mód, akiknél a befogadó csont megfelelő minőségű és így mechanikai tulajdonságaival elegendőnek bizonyul a stabil terheléshez. Az azonnal terhelhető implantátum ár tekintetében plusz költséget jelent, de mivel esetében a végleges felépítménynek egy egyszerűbb változatáról van szó, így drasztikus költségnövekedésre semmiképpen nem kell számítani. Lehetőség van arra is, hogy a korai terhelésű, vagy késői terhelésű implantátumot válasszunk. Az elsőre négy-nyolc héttel a beültetés után kerülhet sor, a másodikra pedig négy-hat hónappal. Ez utóbbinál minimális a kockázat és a fogpótlás már tökéletes biztonsággal terhelhető.

 

Egyénre szabott kezelési terv a Clinidentnél

Az azonnal terhelhető implantátum Budapest méltán népszerű klinikáján is elérhető. A Clinident Fogászati Centrumban jelentős szakértelemmel és tapasztalattal várják a szakemberek a pácienseket. Az első konzultáció és vizsgálat során egyeztethetőek a lehetőségek és az elvárások, s a korszerű műszerekkel történő vizsgálatot követően a kezelési terv is felállítható. Legyen szó akár azonnali fog implantátum alkalmazásáról, akár az ehhez szükséges csontállomány előteremtéséről, európai színvonalú alapanyagokkal és maximális hozzáértéssel tevékenykednek a szakemberek azon, hogy a vonzó mosoly és a teljes fogsor akár azonnali fogimplantátum segítségével, bárki számára elérhetőek legyenek.

 

A klinika kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a páciensek bizalommal fordulhassanak implantációs szakembereihez. Dr. Kelemen Anikó az implantációs és kombinált fogpótlások készítése terén jelentős szakértelemmel rendelkezik. Dr. Patonay Lajos a szájsebészet és az implantológia mestereként tevékenykedik a betegek elégedettségéért. A komoly tapasztalatokkal rendelkező szakemberek maximális biztonsággal végzik el még a legbonyolultabb fogászati, szájsebészeti beavatkozásokat is, méghozzá hatékony és megbízható érzéstelenítést alkalmazva.

A klinikánkon történő fogászati implantálásról bővebben itt olvashat!

Szóljon hozzá Ön is

Az e-mail címe nem fog megjelenni a kommentben.

A csillaggal jelölt mezőket kérjük mindenképpen töltse ki.

19 − nyolc =