Ezek a foggyulladás tünetei, így kezeljük házilag

Ezek a foggyulladás tünetei, így kezeljük házilag

A fogszuvasodás következményét már jól ismerjük: a sérült fogzománc miatt a baktériumok és szennyeződések akadálytalanul a fog belsejébe juthatnak, ahol akár komolyabb fájdalommal és nem ritkán gennyképződéssel járó gyulladást váltanak ki.

Foggyulladás kezelése házilag

Ezt mindenképpen tudnod kell a foggyulladásról

A fog gyulladás mindig azonnali beavatkozást kíván. Amennyiben nem halogattuk sokáig a fogorvosi vizsgálatot, úgy teljesen visszafordítható a gyulladásos folyamat. Az orvosok azonban a legtöbb esetben jellemzően a visszafordíthatatlan gyulladást tapasztalják pácienseiknél, melyre különböző kezelési módok adottak, a cél azonban mindig ugyanaz: a probléma megszüntetése és a fog kihúzásának elkerülése.

Fogszuvasodás miatti foggyulladás:

Az orvos a legtöbb esetben a szuvasodás veszélyeire hívja fel a figyelmet, hiszen zömmel innen ered a foggyulladás és az utána következő – nem ritkán – hosszadalmas kezelés, pedig az időben elcsípett szuvasodás egy kezeléssel meggyógyítható lenne.

  • Tünetei:

Fájdalom étkezés közben ráharapásra, hideg-meleg vagy édes ételek hatására. Eleinte a fájdalom ahogy jön, úgy el is múlik, de a tartós, fokozódó, lüktető fájdalom már a visszafordíthatatlan folyamatot jelzi.

A fog túlterhelése miatti foggyulladás:

A fogszuvasodáson túl jó néhány ok felelőssé tehető még a gyulladás kiváltásáért, amire leginkább az eltérő tünetekből lehet következtetni. Egy túl magas tömés vagy korona esetén a fogat extrém terhelésnek tesszük ki, mely a fog gyulladását válthatja ki.

  • Tünetei:

Ráharapásnál éles nyilalló fájdalom, kényelmetlen rágás, állkapocs- és fogfájdalom. 

Egy fog túlterhelése és gyulladása még egy másik mozgó fog kímélése miatt is előfordulhat. A fogak jellemzően a fogágybetegség miatt kezdenek mozogni, ilyenkor azonnali orvosi beavatkozásra van szükség, hogy a folyamatot megállítsuk és a mozgó, valamint a túlterhelt fogakat megmenthessük, hiszen a mozgó fogat még nem feltétlenül kell kihúzni!

  • Tünetei:

A rágás egy oldalra koncentrálódik, és az aktívan használt oldalon az állkapocs fárad, újabb fog is fájdalmassá válik. Fogágybetegség esetén gyulladt, vérző íny, gennyes tasakok, szájszag, mozgó fog a legjellemzőbb tünetek.

Bruxizmus – szorítás, csikorgatás miatt fog gyulladás:

A bruxizmus több embert érint, mint gondolnánk, hiszen az egyik legfőbb oka a napközbeni stressz, ám csak az éjjeli pihenés idején jelentkezik, így csak kevesekben tudatosul a probléma. Az éjszakai állkapocs szorítás, a fogak csikorgatása is elvezethet egyes fogak túlterheléséhez és akár a gyulladásukhoz is.

  • Tünetei:

Állkapocs ízületi fájdalom, migrén, ismeretlen eredetű fogfájdalom, töredezett fogak, ék alakú kopások a fognyakakon, éjjeli csikorgó hangok.

A foggyulladás kialakulhat még:

Ez is érdekelhet:

Tényleg veszélyes az éjjeli csikorgatás? Hol tapasztaljuk a fájdalmat, ha csikorgatunk, szorítunk? Mik az okai, mit tehetünk ellene? Ebben a cikkünkben még több információt találsz a bruxizmusról:

Ezek a fogfájás leggyakoribb okai

Ezek lehetnek a gyulladt fog mellékhatásai

A gyulladt fog hatása a szervezetre a nem kívánt szövődményekben mérhető. Fontos, hogy a legelső tünetnél (pl.: nyilalló fájdalom étkezés közben, ínyvérzés, rossz szájíz…stb.) forduljunk orvoshoz, hiszen ekkor még a gyulladás -szakértő kezeléssel-, nagyobb fájdalmak nélkül is megszüntethető.

Halogatással azonban másodlagos betegségekre is számíthatunk, ami sokszor súlyos következményekkel jár.

  • Tünetei: A számos kellemetlen tünet mellett komoly, fájdalomcsillapítóra sem reagáló fájdalom

Ez gyakran éjjel fokozódik, -akkor a legrosszabb-, továbbá akár életveszélyes szövődmény is felléphet, ha a gyulladást nem állítjuk meg és az tovább terjed.

Feldagadt arc

A feldagadt arc is a foggyulladás következménye. Ilyenkor az akut gyulladásos folyamat annyira előre haladt – sok esetben a kezelés halogatása miatt –, hogy a fogban beindul a gennyképződés, ami azonban nem tud akadálytalanul ürülni, így az arc feldagad. Ilyenkor a fog már nem él, így a csonthártyagyulladás fájdalmát érezzük. 

  • Tünetei: rossz lehelet, extrém fájdalom – lüktetés, láz, feldagadt arc.

Azonnali orvosi beavatkozásra van szükség, aki nem csupán a fogat kezeli, de antibiotikum kúrát is elrendel, hogy a szervezet könnyebben küzdjön meg a fertőzéssel.

 

ERRŐL MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Ha nem kezeljük a gyulladást, biztosan tovább terjed a környező szövetekre, mandulákra, arcüregre, légutakra és hallójáratra is, a baktériumok a véráramon keresztül az egész szervezetet gyengítik és akár szepszist is előidézhetnek.

Gyulladt fog röntgenképe

Manapság a röntgenfelvételek amellett, hogy rutin vizsgálatnak számítanak, fontos információval szolgálnak a fogak állapotáról is. Míg a röntgen 2 dimenziós képet ad a kérdéses fogról és nem mindig mutatja egyértelműen a fog problémáját, addig a 3 dimenziós CT felvétel már konkrétan alátámaszthatja a páciens tüneteit, a fogról és a környezetéről is részletgazdag képet kapunk.

  • Információval szolgál a gyökérkezelt fogállapotáról, vagyis a fogban csúcsig érő és falálló-e a gyökértömés, aminek hiányában jellemzőbb a gyulladás.
  • Van-e elváltozás a gyökrécsúcs körül, ami egy sötét felritkulásként mutatkozik, míg a ciszta egy jól körülhatárolható buborékféle.
  • De kiderülhet az is, hogy van-e feltáratlan gyökércsatorna vagy takarásban lévő gyulladás, ami a röntgen felvételen nem volt beazonosítható.

A ciszta nem mindig ilyen jól beazonosítható, mint ezen a röntgenfelvételen. Előfordulhat, hogy csak a CT segít megtalálni.

Foggyulladás ciszta miatt

Ezek a gócbetegségek lehetnek a gyulladás szövődményei:

Dr. Reinhold Voll már az 1940-es években kutatásokat folytatott a fogak és szervek kapcsolatáról, végül a szakember arra a következtetésre jutott, hogy a szervezetben zajló folyamatok már a korai szakaszban is visszavezethetők a fogainkra. Tehát a fogaink állapotából a szerveink állapotára is következtetni tudunk.

A gócos fog mit okozhat?

  • ízületi gyulladásokat, reumás panaszokat
  • foltos hajhullást, kopaszodást
  • bőrkiütéseket, bőrelváltozásokat, ekcémát
  • szívbelhártya gyulladást
  • hasnyálmirigy problémákat
  • pszichés problémákat: depressziót és pánikrohamokat

    Időpontot kérek

    Bejelentkezés telefonon: 06 1 801 2250

    ERRŐL MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

    A krónikus gyulladások jellemzően azok, melyeket a szervezetünk önerőből már nem képes leküzdeni, így a folyamat tartósan terheli meg az anyagcserét és az immunrendszert, ami aztán más fertőzésekkel szemben már nem kellően ellenálló.

    A gyökérkezelt fogakat fogászati gócként tartjuk számon, így ennek esetén folyamatos megfigyelés szükséges, hiszen a legnagyobb körültekintés mellett végzett gyökérkezelés után is visszamaradhatnak a fogban kórokozók. Mivel azonban a gyökérkezeléssel a fog érzékelését, „idegrendszerét”, a pulpát már kiiktattuk, így egy krónikus folyamat már nem jár fájdalommal, a szövődmény szakorvosi vizsgálat hiányában pedig nem derül ki. Ciszták és granulómák is kialakulhatnak úgy, hogy különösebb fájdalmas tünetet nem is tapasztalunk.

    Lehetséges fogászati gócok:

    • Krónikus fogideggyulladás (pulpitis)
    • Gyökérkezelt fogak
    • Elhalt fogak
    • Impaktált fogak: állcsontban maradt, elő nem tört fogak
    • Állcsontban maradt gyökérmaradványok
    • Fogínygyulladás, fogágybetegség
    • Állkapocs ízület és rágóizmok terheltsége, gyulladása

    Gyulladt fog kezelése házilag – tedd vagy ne tedd?

    A foggyulladás enyhítésére hatásos lehet a jeges borogatás, de jelentős eredménnyel nem kell számolni, nem hoz áttörő sikert, nem oldja meg a probléma okát. 

    NE TEDD!

    • Ha az arcunk már felduzzadt a gyulladástól, soha ne jegeljük, mert késlelteti a beolvadás folyamatát.

    TEDD!

    • A szövetek közötti genny koncentrálódását a meleg párakötés segíti, amit az orvos előzetes utasítása szerint lehet elvégezni. Ezután a duzzanat megnyitható lesz és a kezelés során a gennyet szakszerűen levezetik.

    Otthon soha ne akarjuk magunk meggyógyítani a foggyulladást, ne szedjük be a szekrényben talált antibiotikumot, ne akarjuk kiszúrni a gennyes duzzanatot. A gennyes fog kezelése házilag tilos! Ne hallgassunk a barátok, a szomszédok és internetes fórumok tanácsaira, mert komoly és kockázatos szövődményeket okozhatunk magunknak!

    Foggyulladásra gyógyszer

    A gyógyszerre is tekintsünk úgy, mint tüneti kezelésre, s az orvosi beavatkozást mihamarabb iktassuk be!

    TEDD!

    • Fájdalom és gyulladás esetén nyugodtan szedhetjük azt a fájdalomcsillapító készítményt, amelyik már bevált.
    • Fogfájás csillapítása 2 perc alatt? A legtöbb vény nélkül kapható készítmény már nem csupán a fájdalmat csillapítja, de gyulladáscsökkentő hatással is bír. Fogfájás esetén hatásos, vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók: Algopyrin, Algoflex, Advil Ultra, Aleve, Cataflam Dolo…stb.

    NE TEDD!

    • Ne vidd túlzásba a gyulladáscsökkentő gyógyszer szedését és ne keverd a különböző fájdalomcsillapító készítményeket. Ha nem csillapodik a fájdalom, az is azt jelzi, hogy fogorvosra van szükséged!
    • Előrehaladott gyulladás esetén az orvos antibiotikumot is elrendelhet, melyet mindig az utasítása szerint kell szedni.Ha az orvos felírja, akkor biztos lehetsz benne, hogy szükséges. Bár az antibiotikum szedése járhat némi kellemetlenséggel (nőgyógyászati tünet, hasmenés), de azt még mindig könnyebb kezelni, mint a gyulladás elharapózását.

    TEDD!

    • Legyél felkészült! Az antibiotikum mellé kérj a patikustól probiotikumot a hasmenéses problémákra és a nőgyógyászati panaszok elkerülésére is.

    NE TEDD!

    • Ha saját szakálladra nem szeded be az antibiotikumot, akkor a gyulladás súlyos szövődményekkel járhat.
    • Ha a kúra felénél megállsz, mert elmúlt a láz és a többi tünet is javul, még árthatsz is magadnak. A rezisztens baktériumok elszaporodhatnak, hatástalanná válik a gyógyszer, a betegség kiújulhat, a gyulladás pedig lenyomhatja az immunrendszeredet.

    Leghatékonyabb házi praktikák gyulladásra, fogfájásra

    A népi praktikákat olyan időkben használták „sikeresen”, amikor még nem volt patika minden sarkon és még nem léteztek olyan gyorsan ható készítmények, mint manapság. A házi módszerek hatékonyságát az idő megszépíti és felmagasztalja, pedig valójában igen enyhe hatásfokkal bírnak egy foggyulladás esetén és kezelés nélkül ugyanúgy nem képesek a gyulladást megszüntetni.

    • Tea:Gyógynövények forrázatával való öblögetés enyhítheti a gyulladásos tüneteket, sok esetben antibakteriális hatásukat is élvezhetjük. Fog eredetű tünetekre kiváló lehet a kamillavirág, a diófalevél, az orvosi zsálya és az apróbojtorján is. Friss főzettel naponta többször kell öblögetni, de fontos, hogy az öblítő kortyot ilyenkor sose nyeljük le!
    • Sós vizes öblögetés: 1 pohár langyos vízben 1 evőkanálnyi sót elkeverve fertőtlenítő hatású, antibakteriális oldatot kapunk, mellyel öblögethetjük a gyulladt területet. Friss foghúzás után tilos alkalmazni!
    • Szegfűszeg: a leginkább fűszerként ismert növény eugenol tartalma antibakteriális hatású és fájdalomcsillapító is. Azonban, ha túlzásba viszed, akkor irritációt okozhat. Egyes fogászati készítmények is tartalmaznak eugenolt.

    TEDD!

    • Ha a természetes gyógymódok híve vagy, nyugodtan kipróbálhatod a fenti gyógynövényeket és gyulladás- vagy fájdalom csökkentő módszereket.
    • Figyeld magad és a szervezeted, mert nem az a lényeg, hogy mindenáron elkerüld a gyógyszer szedését, hanem az, hogy támogasd az immunrendszered és elkerüld a gyulladás mellékhatásait!
    • Új módszert szeretnél kipróbálni? Mindenképpen egyeztesd azt a fogorvossal, mielőtt belevágsz, még akkor is, ha természetgyógyász ajánlotta, hiszen a kezelőorvos gyakrabban találkozik foggyulladás problémájával, mint az alternatív gyógyászok többsége.

    Ezt ne tedd otthon, ha gyulladt a fogad:

    • Kerüld a nem hiteles forrásból származó praktikákat!

    A lényeg, hogy természetesen nem tilos az otthonunkban házi praktikákkal kezelni magunkat, csak azt mindig biztonságos fogorvosi javaslat szerint tegyük és csak addig, amíg orvoshoz nem kerülünk.

    • A házi praktika nem orvosi kezelés!

    Fontos tudni, hogy az otthon alkalmazható módszerek csupán tüneti kezelések és nem azonosak, nem egyenértékűek a professzionális fogszakorvosi beavatkozással!

    • Ne húzd sokáig a fogorvos látogatását!

    Az első tünetek észlelésekor keresd fel az orvost! Minél hamarabb teszed, annál kisebb esély van a szövődményekre, annál kevésbé fogsz fájdalmas élményekkel gazdagodni.

    • Ne hidd, hogy a fájdalom megszűnése a probléma megszűnését jelenti!

    Sok esetben a fájdalom enyhül és akár teljesen el is múlik, ami a fog elhalását is jelezheti. Ilyenkor az akut folyamat krónikussá válhat, vagy a gyulladás tovább terjed a csontra és a környező szövetekre, végül a gyulladt fog kihúzása elkerülhetetlenné válik.

    Így kerülheted el a foggyulladást!

    A foggyulladás elkerülésére az egyetlen és hatásos módszer a napi kétszeri alapos fogmosás, a rendszeres fogászati ellenőrzés és fogkőeltávolítás. Ezzel nem csupán tisztán tarthatjuk a fogainkat, de az olyan örökölt fogbetegségeket is könnyen tarthatjuk távol, mint a gyengébb fogszerkezet szuvasodása vagy a fogágybetegség.

    Teendők a foggyulladás és mellékhatásainak megelőzésére:

    • Fogmosás: naponta 2x!
    • Fogselyem használata: minden esti fogmosásnál!
    • Fogköztisztító használata: minden esti fogmosásnál!
    • Nyelvtisztító használata: minden esti fogmosásnál!
    • Szájvíz: igény szerint öblögethetsz reggel és este, de akár napközben is.
    • Harapásemelő viselése: ha hajlamos vagy a csikorgatásra, akkor minden éjszaka használd, hogy elkerüld a szorítás és csikorgatás okozta túlterhelődést és fogkopást!
    • Fogorvosi kontroll: 6 havonta!
    • Fogkőeltávolítás: 6-12 havonta, az orvos javaslata szerint!

     

    ERRŐL MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

    A már nem fájdalmas, elhalt fog gócnak számít, ahonnan a baktériumok a véráramon keresztül más szervekhez juthatnak el. Tehát a fájdalom csillapodása ellenére is mihamarabbi fogorvosi kezelésre kell jelentkezni, hogy megelőzhetők legyenek a foggyulladás súlyosabb mellékhatásai.

     

    • A Clinident fogászat szakemberei felkészültek a fog gyulladás teljeskörű ellátását illetően, mely nem csupán biztonságot, de rendkívüli kényelmet is jelent pácienseinknek.
    • Kezelőink professzionálisan felszereltek a fogászati gócok felkutatásától a bonyolultabb szájsebészeti műtétek elvégzéséig.
    • A diagnózist és a kezeléseket digitális technológiával támogatjuk: modern fogászati röntgen és CT készülék is orvosaink rendelkezésére áll.

    Ez is érdekelhet:

    Miért veszélyes a fogkő?

    Mert az ínygyulladás csupán a kezdet! Kövesd a tanácsainkat, hogy elkerüld a bajt!

    Fogkő eltávolítás és szájhigiéniai kezelés klinikánkon

    Ez is érdekelhet:

    Tippek a foghúzás utáni gyulladás elkerülésére! A sebgyógyulás problémái és a 10 legfontosabb árulkodó tünet, amire figyelned kell!

    Foghúzás után egy héttel is fáj

    Kezelést végző orvosaink:

    Dr. Láng Orsolya

    Dr. Láng Orsolya

    Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek
    Dr. Ujj Krisztina

    Dr. Ujj Krisztina

    Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek
    Dr. Koncz Zsófia

    Dr. Koncz Zsófia

    Konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika - mosolytervezés
    Dr. Koncz Andrea

    Dr. Koncz Andrea

    Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek

    Kérjen időpontot!