Fogimplantátum után gyors gyógyulás – Mit szabad a műtét után?

Az implantátum az elvesztett fogak pótlására szolgáló, professzionális fogpótlási lehetőség, egy olyan műgyökér, amelyet helyi érzéstelenítésben ültetnek be a szájsebészek.

Mivel az implantátum az igazi fog gyökerét pótolja, így alkalmas arra, hogy egy ráépülő fogpótlást tartson. Mielőtt azonban belevágnánk a műtétbe és a fogpótlásba, jó tisztában lenni azzal, hogy mi várhat ránk a fogimplantátum után.

Fogimplantátum beültetés előtt

Foghúzás után milyen gyorsan kaphatunk implantátumot?

Ha foghiány problémával küzdünk érdemes mihamarabb a pótlásában gondolkozni, mivel a hiányzó fogak helyén a csont elkezd leépülni, ami egy természetes folyamat. Ám a megfelelő csontkínálat épp a fog implantátum beültetés egyik alap feltétele. 

  • Foghúzás után implantátum általában néhány hét elteltével ültethető be, de vannak ettől eltérő esetek is.
  • Ritkább esetben, – az implantológus javaslatára-, azonnali implantáció is lehetséges, mely a foghúzással egyidőben vagy néhány nap különbséggel történhet. A legfőbb kritériuma a megfelelő csontállomány és a jó szájhigiénia. 
  • Az implantációnak azonban nem csak az elégtelen csontkínálat vagy a rossz szájhigiénia vethet gátat, hanem az erős dohányzás, vagy egy háttérbetegség is, mely az egész szervezetre hatva a gyógyulást befolyásolja. 

Műtét utáni teendők és a fog implantátum utáni sebgyógyulás menete

Valamennyi szájsebészti műtét teljes érzéstelenítésben történik, így semmit nem érzünk a műgyökér beültetéséből sem. Az érzéstelenítő elmúlásával azonban van néhány dolog, amire figyelni kell.

Fog implantátum beültetés utáni fájdalom

A beavatkozással egy csontseb keletkezett, ráadásul az ínyen is metszést ejtettek, melyek miatt érezhetünk enyhébb sajgást.

  • Az implantáció vagy a csontpótlás utáni fájdalom a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókkal hatékonyan mulaszthatók el. Általában 1-2 nap után már nincs is rá szükség.
  • Fogbeültetés után a szájsebész antibiotikumot is felír, melyet az utasítás szerint kell szedni, ezzel csökkenthetjük a beavatkozás utáni, gyulladásos szövődmények előfordulását.
  • A fog implantátum utáni duzzanat vagy a csontpótlás utáni duzzanat, illetve olykor az arcbőr lilás elszíneződése is előfordulhat a beavatkozást követő napokban, melyet a száj műtét közbeni eltartása válthat ki, s az arc is érzékeny lehet. A terület jégzselével való nyugtató hűtése gyorsítja a tünet elmúltát.
  • A varratszedés 10-12 nap után történik meg, mely esetén már semmilyen fájdalomra nem kell számítani.

Implantátum beültetés utáni étkezés – Fogimplantátum után mit lehet enni?

A fogbeültetés utáni vagy a csontpótlás utáni étkezés esetére általában ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely más szájsebészeti beavatkozásra:

  • Elsőként meg kell várni a zsibbadás elmúlását.
  • Könnyen rágható ételeket válasszunk, ugyanakkor nem szükséges pépesíteni, csak bánjunk kíméletesen a sebbel.
  • Kerüljük a forró, csípős ételeket, valamint a nyers tej vagy -tojás tartalmú összetevőket.

Fogmosás implantátum után

A fogmosás soha nem maradhat el, még az implantáció napján sem!

  • Javasolt minden étkezés után fogat mosni és külön figyelmet szentelni a fogselyem és fogköztisztító napi használatára.
  • A fog implantátum utáni gyulladás fő oka a nem megfelelő szájhigiénia, mely károsan hat még az implantátumra is.
  • Klinikánkon pácienseink speciális szájápolási csomagot kapnak, mely tartalmazza a műtéti duzzanatra való hűtőtasakot és egy puha sörtéjű fogkefét is a seb környékének ápolására.

Milyen jelek utalnak fogkő jelenlétére?

Miért fontos a biofilm eltávolítása fogkőleszedés során?

Miért javasolt az Irányított Biofilm Terápiás fogkőleszedés fogbeültetés után?

Mi a fogkőleszedés menete és milyen gyakran érdemes kezelésre jelentkezni?

Működik a fogkőleszedés otthon? Melyik a biztonságos módszer?

 

Neked ajánljuk:

Fogkőleszedés – Egészséges fogak a biofilm eltávolítása után

Dohányzás implantátum beültetés után

A dohányzás károsan hat a szájüreg egészségére és a friss seb gyógyulására is!

  • Az első néhány napban mindenképpen kerülni kell a dohányzást.
  • A továbbiakban pedig azért érdemes hanyagolni, mert a peri-implantitis (implantátum körüli gyulladás) fő okozójaként az implantátum elvesztését válthatja ki.

Fog implantátum után sport

A sportot, a nehéz és megerőltető fizikai munkát, a házi munkát néhány napig hanyagolni kell. Az erőlködés, hajolgatás fokozza a vérkeringést, feszítő, lüktető kellemetlen fájdalom is jelentkezhet.

Mennyit kell várni a fogpótlásra, mi a fog implantátum gyógyulási ideje?

A beültetett fog implantátum után a gyógyulási időszak arra szolgál, hogy a műgyökér szervülni tudjon.  

A fogászati implantátumok képesek beépülni és a szervezetünk részévé válni azáltal, hogy a csontsejtek behálózzák a speciálisan kezelt felszínüket. 

A csontosodással a műgyökér megfelelő stabilitásra is szert tesz, ami szükséges ahhoz, hogy a fogpótlással, – korona, híd vagy fix fogsor segítségével- terhelni tudjuk.

Gyógyulási idő implantátum beültetés után

Az alsó állcsont csontállománya kompaktabb, gyorsabb a csontosodás. A fogbeültetés gyógyulási ideje alsó állcsont esetén kb. 2-4 hónap. A felső állcsont csontállománya lazább szerkezetű, itt hosszabb gyógyulási időre van szükség, jellemzően 4-6 hónapra. 

Gyógyulási idő implantáció és csontpótlás után

Ha nincs megfelelő mennyiségű csont ahhoz, hogy az új fogakat beültessük, akkor minden esetben csontpótlást kell végezni. Ehhez lehet saját csontot vagy szintetikus csontpótló anyagot használni. A csontpótlás utáni fájdalom nem számít erőteljesebbnek, mint amit az implantáció után érzünk.

  • Ez a plusz munkálat történhet a fog implantátum beültetésével egy időben, de komolyabb hiány esetén külön végzik el, ami összességében hosszabb türelmi idővel is jár.
  • Ha az implantátum beültetése és a csontpótlás egy időben zajlik, az min. 3-4 hónappal hosszabbíthatja meg az alap gyógyulási időt.
  • Amennyiben külön-külön zajlik, akkor a csontpótlás után akár 6 hónap türelmi idő is következhet, míg a csontpótló anyag teljesen szervül és beültethetők lesznek a műgyökerek.

Foghiány a mosolyzónában!

Esetleírás előtte-utána képekkel

Ilyen egy láthatatlan és elegáns fogpótlás

Esztétikus cirkon fog csontpótlás és fogbeültetés után

Hogyan néz ki egyáltalán a fehér és fémmentes cirkónium implantátum?

 

Neked ajánljuk:

Foghiány esztétikus pótlása cirkon implantátum segítségével

Gyógyulási idő csontpótlás és arcüreg emelés esetén

A sinus lift az arcüreg nyálkahártyájának megemelését jelenti, tehát a felső állcsontot érintő beavatkozás. Erre azért van szükség, mert bizonyos esetekben a csont mennyisége annyira kevés, hogy a szükséges csontpótló sem férne el a szinusz nyálkahártya megemelése nélkül.

  • Sok páciensnél előfordul, hogy akár a fogak gyökere is belelóg, vagy nagyon közel jár a sinushoz.
  • Ezen fogak eltávolításakor jellemzően megnyílhat a sinus nyálkahártya, ezért szakszerűen kell zárni a sebet, hogy a nyálkahártya gyógyulni tudjon, fertőzés ne érhesse.
  • Amikor az ilyen fogak helyére implantátum kerül, számolni lehet a nagyobb beavatkozással. Egy, az arcüregbe belógó implantátum ugyanis folyamatos fertőzési kockázatnak lenne kitéve az arcüreg felől, amely hosszú távon a beültetett implantátum elvesztéséhez vezethetne.
  • Az eljárás olykor egy, az implantációtól különálló, úgynevezett nyitott műtétet igényel. Ilyenkor egy nagyobb metszéssel nagyobb beavatkozási területet nyitnak, a folyamat a szájüreg felől ugyan, de nem a fogbeültetés irányából zajlik.
  • A gyógyulási idő ezután jellemzően 6 hónap. A fogbeültetés -sok esetben-, csak ezután következhet.

Fog implantátum és csontpótlás

Zárt sinus műtét és csontpótlás után

A beültetéséhez ebben az esetben csak minimális csont hiányzik, így nem szükséges a nyitott műtét.

  • Egy apró mozzanat során megrepesztik a csontréteget, amely a szinusz előtt áll és a keletkezett mikroteret csontpótlóval töltik fel. Ebbe csontfészekbe kerül be a műgyökér.
  • Ez a szájsebészeti kezelés szintén az arcüreg nyálkahártyáját érinti tehát, de csak kisebb mértékben.
  • Itt a beavatkozás iránya a fogbeültetés irányából indul és az implantátum beültetéssel egyidőben mindig elvégezhető.
  • A gyógyulási idő jellemzően itt is hosszabb lehet, mint az egyszerű fogbeültetés esetén.

Mi a csontpótlás, és kinek, mikor szükséges?

Milyen típusú csontpótló műtétek és -anyagok léteznek?

A csontpótló műtét előkészületei

Hogyan zajlik a fogászati csontpóló műtét, mi történik a csontpótlás után?

Gyakori kérdések páciensektől

Hogyan alakulnak a fogászati csontpótlás árak?

 

Neked ajánljuk:

Csontpótlás – Ezeket fontos tudni a szájsebészeti műtét előtt

Hogyan kerülhetjük el a szövődményeket fogászati implantátum után?

Az alábbi egyszerű szempontokat követve fogaink egészsége biztos kezekben lesznek, a kiválasztott szakemberekkel hosszú távon tudunk együttműködni, s nem kell néhány évente új fogászatot keresnünk.

Fontos a körültekintő orvos és klinika választás:

1. Már első konzultáció alkalmával meggyőződhetünk a technikai felszereltségről, a rendezettségről, tisztaságról, melyek kulcsfontosságúak a szájsebészeti beavatkozások sikeréhez.

2. A rendelő múltja, az elért eredmények és páciens vélemények mind árulkodók a szakértő csapat összeszokottságáról és profizmusáról.

3. Az implantációs konzultáción nem csupán a szájsebésszel való szimpátia a fontos, hanem az is, hogy kérdéseinkre kimerítő választ kapjunk. A legtöbb esetben a jó klinika és a tapasztalt orvos kéz a kézben járnak.

Implantológus

Implantológus

A fogimplantátum beültetésére megfelelő szakember …

1. Értékeli alap egészségügyi információinkat, és ennek fényében javasol kezelést.

2. Panoráma röntgent vagy CT felvételt kér a szájsebészeti beavatkozás megtervezéséhez.

3. A kezelésre vonatkozóan részletes kezelési tervet, árajánlatot ad.

4. Több fog hiánya esetén együttműködik a protetikus fogorvossal, front hiány esetén az esztétikában jártas szakértővel konzultál, adott esetben pedig bevonja még a gnatológust is a páciens kezelésébe.

5. Még a műtét előtt elvégzi a szükséges foghúzásokat, előzetesen kéri az szájhigiéniát támogató kezeléseket, legyen az fogkő-eltávolítás, fogtömés vagy akár gyökérkezelés.

Mi a gnatológia?

Mit vizsgál egy gnatológus?

Hogyan zajlik a gnatológiai vizsgálat és terápia?

Hogyan okozhat fogászati panaszokat a stressz?

Miért fontos figyelni a fogainkra ártalmas szokásainkra?

Milyen tünetek esetén kell gnatológushoz fordulni?

3 lépés a súlyos állkapocs rendellenességek elkerülésére

 

Neked ajánljuk:

Gnatológia – megoldás állkapocs problémákra

Clinident gondoskodás fogimplantátum után

A Clinident fogászat már több, mint 17 éve áll a páciensek szolgálatában, töretlen lelkesedéssel a szakma folyamatos fejlődése és változása iránt. A Clinident orvosai folyamatos szakmai képzéseken szerzik naprakész tudásukat, implantológusaink pedig nemzetközi tapasztalattal is rendelkező, több ezer fog implantátum beültetést elvégzett, szájsebész szakorvosok.

  • A Clinident orvosaival a folyamatos együttműködés minden páciensnek garantált.
  • A személyre szabott törődés sikeréért azonban be kell tartani az utasításaikat, vonatkozzon az akár a gyógyszer szedésére, a szájápolási szokásokra vagy a műtét utáni teendőkre!
  • Pácienseink számára -a hosszú nyitva tartásunknak köszönhetően- egész nap elérhetők vagyunk, bárminemű probléma esetén rövid időn belül megoldást biztosítunk.

Műtét után felmerülhetnek kérdések, melyekre rövid időn belül vagy akár azonnal is megoldást nyújtanak a szakembereink: 

  • Gyógyszerérzékenység esetére vonatkozó gyógyszer váltásban segítünk.
  • A műtét utáni szájápolást szájhigiéniás tanácsadással segítjük.
  • Szükség esetén telefonos konzultációt biztosítunk az orvosainkkal.

Garanciális feltételek fogpótlás és fogimplantátum után

A konzultáción az orvos javaslata alapján kiválasztjuk az implantációs rendszert.

Az orvosok jellemzően több implantációs rendszert ismernek, többet kipróbáltak, tehát releváns tapasztalattal rendelkeznek a felhasználásuk és megbízhatóságuk terén.

A klinikák kínálatában így többnyire nem csupán egy-két típus szerepel, hiszen a fogászati implantátum árak között bizony olykor jelentős különbség van.

Minőség – ár – garancia – A fogimplantátum legfőbb ismérvei

Az implantátum ára a gyártó piacon betöltött szerepétől függ. Azon rendszerek, melyek több évtizedes pozitív múltra tekintenek vissza és élen járnak az innovációk terén, a prémium kategóriát képviselik.

  • A kisebb implantátum gyártók a vezető gyártóktól veszik meg a technológiákat, vagy lassabban, kisebb költségvetésből finanszírozzák kutatásaikat, illetve fiatalabb múltra tekintenek vissza, így kevésbé drágák.
  • Manapság már nem csak az implantátumok felületkezelésében és formai kialakításában, de azok alapanyagában és a hozzájuk kapcsolódó kutatásokban is sok különbség van.
  • A jól ismert és hosszú évtizedek óta használt titán mellett a cirkónium implantátum is választható alternatíva.
  • A klinikánkon elérhető prémium kategóriát képviselő implantációs rendszerek élethossz garanciát biztosítanak az implantátumaikra, amely a műgyökér törése vagy sérülése esetén lép életbe.

ÉLETHOSSZ GARANCIA

Fogpótlás fog implantáció után

A gyógyulási idő után a fogorvos elkészíti a fogpótlást, melyre úgy kell tekintenünk, mint a saját fogakra, tehát precízen kell gondoskodunk a szájhigiéniánkról.

  • Az egészséges fogsor, a hiánytalan fogazat kortalanságot kölcsönöz.
  • A „tetőtől-talpig” cirkon fog az esztétikai fogpótlások legtermészetesebb megoldása, mellyel évtizedeket nyerhetünk a megjelenésünkben.
  • Azért, mert a műgyökér nem élő fog, még ezekkel a mesterséges fogakkal is megtörténhet az, ami egy saját foggal: ha elhanyagoljuk szájhigiéniát, elveszíthetjük a beültetett fogászati implantátumot is.

Fogimplantátum után cirkon fogpótlások

Mikor nem érvényesíthető a garancia fog implantátum után?

  • A rossz szájhigiénia, a rendszeres szűrővizsgálatok- és a fogkőeltávolítás hiánya miatti implantátum elvesztésre a garancia nem érvényes.
  • Szintén nem érvényesíthető a garancia, ha a fémallergiára a fogimplantátum után, a fogpótlás elkészültével derül csak fény. A fémallergia teszteket javasolt még a beavatkozás előtt elvégeztetni.

A fémallergia nem velünk született probléma, hanem az életünk során bármikor kialakulhat. Ennek is köszönhető, hogy – a biztonság kedvéért-, egyre többen eleve cirkon fog pótlást, vagyis cirkónium implantátumra cirkónium koronát kérnek.

A cirkon fog, mint biokompatibilis fogpótlás

Ezek a cirkon kerámia implantátumok legfőbb előnyei

Milyen esetben ajánljuk a cirkon beültetését és a cirkon fog készítését?

Komplex tervezés foghiányra – A cirkon fog előkészületei

A cirkon implantátum beültetése és a cirkon fog készítése

 

Neked ajánljuk:

Cirkon fog és implantátum – A hipoallergén és esztétikus pótlás

Fogimplantátum beültetést végző orvosaink:

ogimplantátum vélemények – Clinident, Budapest

“Dr. Barabás Péter nagyon ügyes, semmit nem éreztem a szájsebészeti kezelés alatt. Nagyon kedves volt, és minden kellő infót megkaptam tőle a további kezelés ügyében!” – O.B.

„Dr.Kovách Sándor doktor úrral az implantátum beültetés – Abszolút zökkenőmentes es fájdalommentes.” – H.A.

„A Clinidentben tavaly decemberben végezték az implantációmat. 3 éve halogattam a kezelést, a megfelelő orvost keresve. Bárcsak hamarabb találkoztam volna a Clinident orvosaival. Azóta megkaptam a koronámat is, ami tökéletesen funkcionál. (…) Köszönet Dr. Kovách Sándornak a fogbeültetésért, Dr. Czigler Péternek a gyönyörű koronáért.” – G.E

Kérjen időpontot!