Fogágybetegség után ínyplasztika – helyreállítás parodontológiai műtéttel

Fogágybetegség után ínyplasztika – helyreállítás parodontológiai műtéttel

Azzal már a legtöbb páciens tisztában van, hogy milyen következményekkel jár a fogászati szűrővizsgálat és a fogkőeltávolítás hiánya. Egyrészt a fogak gyors romlását, fogszuvasodást és foggyulladást tapasztalhatunk, másrészt a fogkőtől begyullad és fájdalmassá válik az íny, fogmosáskor pedig vérzik. A gyulladást a fogkőben lévő baktériumok idézik elő, melyek idővel az egész fogágy, az íny, a csont és a fogak létét is veszélyeztetik.  

Előkészület ínyplasztika műtéthez

Előfordulhat, hogy addig halogatjuk a fogorvost, amíg egy fogkőeltávolítás már nem is elég és komplex parodontológiai ellátásra, nem ritkán ínyplasztika műtétre is szükségünk lesz. A fogíny műtétet van, hogy esztétikai céllal végzik, de van olyan is, hogy a fogágybetegség inaktív szakaszába érve a beavatkozás célja a helyreállítás.

A parodontológiai beavatkozásokat tekintve az ínyplasztika már egyfajta esztétikai korrekciós műtétnek is számít, de nem csupán erről szól a parodontológiai helyreállítás. Sorra vettük, mikor milyen beavatkozásra lehet szükség fogágybetegség esetén.

Ez is érdekelhet:

Mi történik, ha az ínygyulladás miatt a fog is begyullad? Milyen tünetei vannak és mit tehetünk ellene?

Ezek a foggyulladás tünetei, így kezeljük házilag

Mikor, milyen parodontológiai beavatkozásra van szükség?

Múlni nem akaró fogínygyulladás, kellemetlen lehelet, vérző, duzzadt íny, mozgó fogak vagy fogak közötti fájdalmas tasak esetén a legjobb, ha mielőbb szakemberhez fordulunk. A parodontológus pedig, attól függően javasol kezelést és terápiát, hogy milyen súlyos a probléma, azaz milyen sokáig halogattuk a fogászatot.

Tehát az ínygyulladás és fogágybetegség kezelésének komoly protokollja van, amelyet mindenképpen be kell tartanunk ahhoz, ha komoly eredményeket szeretnénk: felszámolni a gyulladást és megelőzni a fogvesztést.

Fogágybetegségben alkalmazott terápiák típusai:

  • Konzervatív kezelések pl.: fogkőeltávolítás, küret
  • Sebészi beavatkozások, helyreállító műtétek pl.: csontpótlás
  • Esztétikai célú beavatkozások pl.: ínyplasztika

Konzervatív parodontológiai kezelések- melyik, mit jelent?

A fogágybetegség, a parodontális károsodás oka a lepedékben található baktériumok kiváltotta gyulladás. A konzervatív beavatkozások legfontosabb feladata a gyulladásos folyamat megszüntetése, a további szövetpusztulás megállítása. Ezért a parodontális kezelést szinte minden esetben a konzervatív beavatkozásokkal kezdjük.

Fogkőeltávolítás fájdalommentesen

Az első lépés mindig a professzionális depurálás. A kezeléshez ultrahangos eszközt használnak, mely kíméletesen ugyanakkor biztonságosan távolítja el a fogkövet. Masszív felrakódásnál vagy aktív gyulladásnál a kezelés közben tapasztalhatunk érzékenységet, ám ez könnyen és gyorsan orvosolható némi érzéstelenítő segítségével.

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Nagyon fontos megjegyezni, hogy nem létezik egyetlen olyan otthoni praktika vagy módszer sem, amellyel a kemény felrakódás tökéletesen és biztonságosan eltávolítható. A fogak körüli 100%-os tisztaságot kizárólag dentálhigiénikus vagy orvos által nyújtott kezeléssel érhetjük el!

Subgingivális depurálás

A kezelés helyi érzéstelenítésben történik. Az orvos speciális kialakítású eszközökkel távolítja el az íny alatt megbújó fogkövet, melynek egyik legfőbb jellemzője a fekete színe.

Íny alatti fogkő azoknál a pácienseknél fordul elő jellemzően, akiknek problémás a szájhigiéniájuk, gyulladásban van íz ínyük vagy nagy mennyiségű fogkő felrakódást kell eltávolítani a fogaikról.

Tasakkezelés – hogyan történik?

Az ínygyulladás súlyosabb verziója, amikor a fognyakakról az íny elemelhető, ekkor már különböző mértékű tasakképződés is megfigyelhető. Jellemzően az ételmaradékokkal, lepedékkel teli fogközökből indul, de a bölcsesség fogak hátsó, nehezen tisztítható felszíne körül is gyakran előfordul. Ilyekor az íny alatti fogkő mellett már gyulladt szövetekkel, szövettörmelékkel is találkozhatunk a tisztítás során, ezért rendkívül fontos ezek precíz eltávolítása és a megfelelő szájápolás kialakítása.

A baktériumok az fogíny alá jutva előbb az íny szövetét, majd a csontot támadják. A tasakok gennyel teltek, fájdalmasak, kellemetlen leheletet okoznak, a csont pusztulásával pedig maga a fog is mozgathatóvá válik.

Zárt küret és gyökérsimítás

Az íny alatti területek kezelését zárt curettage, azaz kürettálás néven is ismerhetjük, melynek utolsó lépése az a gyökérsimítás, melynél az orvos a foggyökér felszínét speciális műszerrel kezelve egy tiszta, sima felszínt hoz létre. Szó szerint lesimítja a gyökérfelszínt, hogy az íny vissza tudjon tapadni rá!

Íny alatti fogkő eltávolítása ínykorrekció előtt

Hibás tömésszélek korrekciója, sínezés

A fogkő és a gyulladás felszámolása akkor lesz eredményes és tartós, ha egyfajta utógondozást is végzünk:

  • A fogkő felrakódását segítik az elálló tömésszélek, melyek eldolgozása kulcsfontosságú. Jól és könnyen tisztítható felszínek kialakítása a cél. Amennyiben töméscsere szükséges, érdemes a 100%-ig precízen illeszkedő inlay vagy onlay mellett dönteni.
  • A markáns gyulladás miatt mozgóssá váló fog fontos előjele a fogvesztés lehetőségének, ám emiatt a fogat még nem feltétlenül kell eltávolítani. Ha sikeresen felszámoljuk a gyulladást, megfelelő tisztaságot tudunk fenttartani, akkor a sínezéssel stabilizált fogak megtarthatók
  • A kezelés során bemért fogközökhöz az orvos speciális eszközöket ajánl, melynek használata kötelező, ha meg akarjuk fékezni a fogágybetegséget.

Parodontológiai műtét – mikor szükséges?

Parodontológiai műtétekre már a konzervatív kezelési fázis után kerül csak sor. Ekkor az ínyszövetek – a kiindulási állapothoz képest – kevésbé gyulladtak vagy inaktív szakaszban vannak, tehát műtét-technikailag jobban kezelhetőek.

Milyen esetekben javallott a parodontológiai műtét elvégzése?

  • Nyitott küret műtétet végzünk:

a subgingivális depurálás és gyökérsimítás számára nem elérhető területek, gyökérelágazódások, mély tasakok megtisztítása érdekében.

  • Lebenyes tasakműtétet végzünk:

a tasakok méretének csökkentése miatt és a könnyebben tisztítható felszín kialakításáért.

  • Csontpótló műtétet végzünk:

amikor a fogágybetegség miatti csontpusztulás, defektusok regeneratív ellátása csak műtéti feltárással lehetséges.

  • Rezektív csontsebészeti műtétet végzünk, ha:

többlet csont eltávolítás szükséges, például egy zavaró, erőteljes ínymosolynál.

Hogyan zajlik egy parodontológiai műtét?

  • A műtéti terület kezelése feltárásból történik, azaz érzéstelenítést követően az orvos lebenyt készít a jobb beláthatóság érdekében. A beavatkozás végén a sebszéleket varratokkal egyesíti.
  • A műtét általában 60-90 percet vesz igénybe, attól függően, hogy hány fogat kell kezelni, illetve, hogy a könnyebben megközelíthető front vagy a nehezebben elérhető hátsó régióban kell-e dolgozni.
  • Minden parodontológia műtét steril körülmények közt zajlik, akár csak a szájsebészet vagy az implantáció.

Ez is érdekelhet:

Fogpanaszok, amihez biztosan szakértő szájsebész kell. Érdekelnek a részletek?

7 eset, amikor szájsebészeti kezelésre van szükség

Esztétikai célú beavatkozások – Ínyplasztika műtétek fajtái

Tervezésekor fontos felmérni a parodontális szövetek állapotát, aktív gyulladásos folyamat jelenlétét.

Nagyon fontos továbbá, hogy a sebészi korrekciót mindig előzze meg a betegséget kiváltó okok felderítése és lehetőség szerint azok megszüntetése. Ha ez nem történik meg, akkor sikeres beavatkozás után a probléma újra kialakulhat.

Esztétikai jellegű beavatkozásokat csak tökéletes szájhigiénia és gyulladásmentes állapot esetén végzünk!

  • Ínyvisszahúzódás korrekciója
  • Ínyaszimmetria korrekciója
  • Ínymegnagyobbodás mosolygáskor /kifejezett „ínymosoly” korrekciója
  • Ajakfék korrekciója

Ínyrecesszió korrigálása

Ínyrecesszió esetén kisebb vagy nagyobb mértékben elpusztul a fogakat körülvevő ún. feszes íny. Ez azért probléma, mert így nehezebb ezeknek a területeknek a tisztántartása, az állandó lepedék pedig gyulladáshoz vezet, ami tovább súlyosbítja az ínyrecesszió mértékét, ami lássuk be, egy ördögi kör.

A beavatkozás a következő esetekben végzik:

  • Kozmetikai céllal, az esztétikus mosoly érdekében;
  • A fognyaki érzékenység megszüntetésére;
  • Az fogíny ellenálló képességének helyreállítása és a tisztíthatósága miatt;

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Ínyplasztika műtétnél tehát a szabaddá vált fognyak fedése a cél, de teljes fedésre csak akkor számíthatunk, ha a fogak közötti csontszél és az azt borító íny (ínypapilla) ép.

A gyulladásos folyamatok következtében kialakult ínyrecesszió -egy lezajlott csontpusztulás után-, csak korlátozott mértékben fedhető.

Az ínyrecesszió mértékétől függően 2 féle technikát alkalmazunk, mindkettőt helyi érzéstelenítésben, steril körülmények között:

1. Ha elegendő mennyiségű feszes íny található még a fog(ak) körül, akkor ezt a megfelelő irányba ’elcsúsztatva’ fedjük be a szabaddá vált fognyaki részeket.

  • Az íny vastagságától függően szükséges lehet kiegészíteni membrán vagy kötőszöveti graft alkalmazásával, hogy biztosítsuk a hosszútávú stabilitást és a megfelelő ellenállóképességet (azaz ne alakuljon ki újra az visszahúzódás).

2. Amennyiben olyan nagymértékű a recesszió, hogy már nem áll rendelkezésre elég ínyszövet a korrekcióhoz, abban az esetben a szájüreg más részein található feszes ínyt használunk (legtöbbször a szájpadlásból nyerjük) a fedéshez.

  • Ennek a technikának az a hátránya, hogy az átültetett ínylebeny színe általában eltér a környező szövetekétől.

Koronahosszabbító műtét – ínymosoly kezelése

  • Íny- és csontplasztikával (kisebb csontszéli korrekció, mely egyáltalán nem érinti a fog rögzítésére szolgáló csontot) könnyen korrigálható a mosolyvonal.
  • Helyi érzéstelenítésben távolítják el a szövettöbbletet, felszabadítják a fog koronáját, melyet ilyen esetben túlzott mértékben fed be az íny- és csontszövet.
  • Amennyiben a rövid klinikai korona oka az, hogy a fog csak részlegesen tört elő, akkor a problémát fogszabályozó kezeléssel kell korrigálni.

Koronahosszabbító műtét ínymosoly korrekció

Ajakfék korrekciója

Az ajakfék egy nyálkahártya, mely az alsó és felső ajkakat az ínnyel köti össze, szerepük a beszéd és mosolygás közben van. Ha nagyon lenőtt, rövid akkor kisebb mozdulatra is túlságosan lehúzza az ajkakat az fogakról.

  • Esztétikai problémát okoz.
  • Gátolja az ajkak védelmi szerepét, az íny gyakran vagy folyamatosan irritált.
  • Elülső fogak közötti térköz kialakulásáért is felelős lehet, ami fogszabályozással kezelhető.

A korrekció helyi érzéstelenítésben történik, mely a nyálkahártya átvágását vagy eltávolítását jelentheti. Minél korábban megtörténik, annál kevesebb problémát okoz: elkerülhető vagy akár le is rövidíthető a fogszabályozás.

Ez is érdekelhet:

Hány éves kortól kaphat a gyerek fogszabályzót? Tehetünk ellene?

Mit jelent a megelőző fogszabályozás? Kattints a részletekért!

Gyermek fogszabályzó kezelés – mikor jó elkezdeni?

A Clinident parodontológusa által végzett műtéti beavatkozások

  • Nyitott küret és lebenyes tasakműtét:

Amíg a nyitott küret a gyulladás felszámolásában és megszüntetésében játszik fontos szerepet, -hiszen a mélyen ülő beteg részeket tisztítja meg az orvos-, addig a lebenyes tasakműtét elsősorban a jobb szájhigiénia kialakításához és új szájhigiénés viszonyok fenntartásához szükséges.

A műtétek által megszabadulhatunk a gócbetegséget is okozó gyulladásoktól, könnyebbé válik a mindennapos szájápolás és tartósan is javíthatunk az életminőségünkön.

  • Rezektív csontsebészeti műtét:

A beavatkozással csontot távolítunk el, méghozzá annyit, hogy a csontszél harmonikus lefutású legyen. Ezt a technikát alkalmazzuk pl.: a koronahosszabbítás során.

  • Regeneratív csontsebészeti beavatkozás – csontpótlás:

A parodontális betegség következtében kialakult csonttasakokat olyan mértékben töltjük fel új csontpótlóval, hogy helyreállíthassuk az eredeti csontkontúrt. A műtéttel lehetővé tesszük, hogy a beavatkozás után a lehető legnagyobb mértékben regenerálódjanak az elpusztult szövetek.

 

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

A csontban lévő defektus morfológiája határozza meg, hogy szükséges-e csontpótló beavatkozás. Fontos szempont a csonttasak szélessége, azaz minél szélesebb, annál inkább indokolt a csontpótló a helyreállításhoz, ugyanakkor a fog körüli legalább 3 felszínt érintő hiányt már nem pótolnak.

Ettől professzionális! Speciális technika csontpótlás során

Regeneratív műtéteknél csontpótlóval együtt általában membrántechnikát is alkalmaznak a szakemberek, ami bár jobb feltételeket biztosít a regenerációhoz, mert fenntartja a regenerálódó szövetek számára szükséges helyet, mégis gyakoribb posztoperatív komplikációval jár.

Klinikánkon, regeneratív műtétek esetén, egy speciális készítmény, az Emdogain® a membrán használat alternatívája! A műtétekhez használt bio anyag gyártója ugyanaz a Straumann, mint aki az egyik legmegbízhatóbb implantátumokat is gyártja.

A készítmény előnyei:

  • Összetételét tekintve zománcmátrix fehérjék egyedülálló csoportjából áll, melyek ugyanazok a fehérjék, amelyek gyermekkori fogfejlődést is segítették.
  • Ezek a zománc-mátrix származékok stimulálhatják a lágy és kemény szövetek gyógyulásában részt vevő egyes sejteket.
  • A speciális gél formátumnak köszönhetően műtét technikailag egyszerűbb a használata.
  • Szükség esetén az Emdogain® is kombinálható csontpótlóval!
  • Kevesebb a posztoperatív komplikáció.
  • Antibakteriális hatású.
  • Kevesebb plusz költséget jelent, mint a membrán-csontpótló alkalmazása.

A parodontológiai műtét sikerének titka

Számos tényező van, ami meghatározza, hogy valaki alkalmas-e egy regeneratív csontpótló műtétre vagy egy ínyplasztika elvégzésére. Az egyik legfontosabb feltétel az orvos – beteg együttműködés megléte.

Tulajdonképpen mindegy, hogy a fogágybetegség kezelésének melyik fázisában járunk, a siker kulcsa – a betegség inaktív állapotának, a tünetmentesség legfőbb feltétele-, hogy betartsuk az orvos utasítását és a gyógyulás érdekében hajlandók legyünk akár az életmódunkat is érintő változtatásokat tenni.

Parodontológiai műtét

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Fontos tudni, hogy aktív és súlyos fogágybetegség esetén a terápia lépcsőfokai nem átugorhatók, tehát oki kezelés, azaz konzervatív terápia nélkül nem kezdhetünk hozzá helyreállító műtéthez.

Jó hír azonban, hogy klinikánkon, a hozzánk forduló fogágybetegek személyre szabottan, minden segítséget megkapnak, hogy gyors gyógyulásban és mihamarabbi regenerációban legyen részük.

Ínyplasztika műtétet és parodontológiai helyreállítást végző orvosunk:

Dr. Láng Orsolya

Dr. Láng Orsolya

Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek
Dr. Ujj Krisztina

Dr. Ujj Krisztina

Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek
Dr. Koncz Andrea

Dr. Koncz Andrea

Parodontológia - fogágybetegségek kezelése, mikrosebészeti műtétek

Kérjen időpontot!