Gyermek fogszabályozás  

gyermek fogszabályozásGyermek fogszabályozás  

Ma már kétség kívül nyilvánvaló az, hogy az esztétikus és fehér fogsort a legtöbben az ápoltsággal azonosítják. A szimmetrikus, egymással a megfelelő viszonyban álló fogak esztétikai szerepéhez kétség sem férhet, ám ennél sokkal több ok indokolja a fogszabályozásra és a szájhigiéniára való odafigyelést. Vannak, akik felnőtt fejjel döntenek a megoldás mellett, mások már gyermekkorukból jól ismerik a fogszabályzó készülék használatát. Minden szülő számára fontos feladat, hogy gyermekét megismertesse a fogorvos látogatásának szükségességével és ezt rendszeresen ütemezze is. A szakember segítségével kiválasztható az a készülék, mely a gyermek korának és fogazati adottságainak leginkább megfelel.  

Már akár egészen fiatalon, négyéveseknél is lehetőség van a készülék alkalmazására. Kezdetben a módszer segíthet az ujjszopásról való leszokásban és nyelvlökéses nyelés kiküszöbölésében. Természetesen nem csak a kialakult rossz szokások tekintetében érdemes a gyermek fogszabályozás mellett dönteni, hanem a keresztharapás kezelése érdekében is. Ez utóbbi esetében a felső állkapocs fogai az alsók előtt helyezkednek el. A fogazat és az állkapocs helyes irányba történő korrigálása tehát már a 4-6 éves korosztály körében is lehetséges. Említést érdemel, hogy bizonyos esetekben logopédus felkeresése is szükségessé válhat a helyes nyelvhasználat elsajátítása érdekében. Később, 6-12 éves korban úgynevezett vegyesfogazati kezelés történik, hiszen ekkor már maradó fogak is megtalálhatóak a szájban. 

Fontos tisztában lenni azzal, hogy ha gyermeküknél szükséges a fogszabályozás, ám azt halogatjuk vagy teljesen elmulasztjuk, akkor felnőttként előfordulhat, hogy csak a torlódott fogak egyikének eltávolításával, vagy komolyabb esetben állcsontsebészeti beavatkozással lehet csak megteremteni a szabályozáshoz szükséges feltételeket. Természetesen a korosztályonkénti fogszabályozás eltérést vagy átfedést mutathat a gyermek adottságainak függvényében.  

Egyre több szülő dönt úgy, hogy gyermekének egészséges és vonzó mosolyát fogszabályzó készülékkel szeretné elősegíteni. A megoldásnak köszönhetően csökkenthető annak esélye, hogy a torlódás és a szuvasodások miatt a saját fogakat elveszítse a későbbiekben. Tény, hogy a feltorlódott fogakat gyakran nehéz megfelelően tisztítani, és a fogközökben elszaporodó baktériumok előbb vagy utóbb biztosan szuvasodáshoz vezetnek. A szabálytalan, átlagosan széptől eltérő fogsor a gyermekekben komoly önértékelési problémákat okozhat, s az önbizalom hiánya végigkísérheti az egyébként is kritikusnak mondható kamaszkort. A gyermekkori fogszabályozás lehetőséget teremt arra, hogy a maradandó fogak megfelelő irányba nőjenek és így a fogsor felnőttként is szép legyen. A helytelen pozícióban levő fogak beszédhibákhoz is vezethetnek, ez pedig kétségtelenül rányomja bélyegét az érvényesülésre gyermekként és felnőttként egyaránt.   

A gyermek fogászat esetében mindenképpen szót érdemel a szakember hozzáállása és a gyerkőc viszonyulása a kezelésekhez. Elég akár egyetlen rossz emlék is ahhoz, hogy a kicsik kézzel-lábbal tiltakozzanak már a fogorvos felkeresése ellen is. Szülőként tehát érdemes már az első fogorvos látogatás helyszínét és szakemberét körültekintően megválasztani. Ha fogszabályozásról van szó, akkor gyermekek esetében főként a kivehető készülékek mellett döntenek az orvosok. A fogváltás folyamata után kerül csak fel a ragasztott, állandó készülék, melynek természetesen megfelelő tisztítását is el kell sajátítani a fogak egészségének megőrzése érdekében.  

Szülőként tehát nem csak arra érdemes odafigyelnie, hogy milyen technikával mos fogat gyermeke, mennyire gyakran teszi azt, hanem a fogorvos rendszeres felkeresésére is célszerű rászoktatni. A megfelelő, empatikus, gyermekbarát klinika választásával sokat lehet tenni annak érdekében, hogy a gyermek pozitívan, félelem nélkül álljon a későbbiekben a fogorvosi kezelésekhez és az esetlegesen szükségessé váló fogszabályozáshoz.  

A Clinidentnél történő fogszabályozásról bővebben itt olvashat!