All-on-4 fogpótlás és implantáció
all on 4 fogpótlás, implantáció, fogászati implantátum
A legújabb kutatási eredményeknek és technikai újításoknak köszönhetően a teljes fogatlanság állapota ma már jóval kisebb fájdalommal és kevesebb költséggel is orvosolható. Rendelőnkben is elérhető az All on 4 implantáció, amelynek köszönhetően csupán négy műfoggyökér beültetése után akár azonnal búcsút inthet műfogsorának és fix műfogsora lehet.Amennyiben egy teljesen fogatlan állcsontot szeretnénk implantátumokkal kezelni több lehetőség áll rendelkezésre. A legmodernebb technikai újításoknak hála csupán két műgyökér beültetésével növelni lehet egy kivehető fogpótlás stabilitását, az implantátumok számának emelésével pedig egyre stabilabb fogsor, illetve akár fix fogpótlás is készíthető.
Klasszikusan teljes fogatlanság esetén az alsó állcsonton legalább hat, míg a felső állcsonton legalább nyolc implantátumot ültetnek be ahhoz, hogy egy hosszú távon is funkcióképes fix fogpótlást készítsenek. Ehhez nem ritkán kiterjedt csontpótló műtétekre is szükség van, a páciensre háruló nagyobb anyagi teherről nem is beszélve. Ezzel szemben a Nobel Biocare cég által szabadalmaztatott, úgynevezett All on 4 koncepció lényege az, hogy a kellő pozícióban elhelyezett, megfelelő méretű, mindössze négy darab implantátumra kaphat a páciens egy fix fogpótlást.
Ma már rutinszerűnek számít a beültetett műfoggyökerek azonnali terhelése, így akár már a műtét napján készülhet fix fogpótlás is, és azonnal búcsút inthet a kivehető műfogsornak.
A műgyökerek az állcsontok elülső részén helyezkednek el, ahol jellemzően még a fogak elvesztése után hosszú idővel is megfelelő mennyiségű csont áll rendelkezésre a műtéthez. Az All on 4 módszerrel csökkenthető többek között például az arcüreg vagy az állkapocsban futó érző ideg, sérülésének valószínűsége is.
all on 4 fogpótlás
Az eljárás jó alternatívát jelenthet teljes fogatlanság esetén, segítségével lerövidül a kezelési idő, és elkerülhetővé válhat a csontpótlás. Az implantáció esetén a legdrágább költségelem a műfoggyökér. A kevesebb behelyezett implantátum a kezelés költségét is kedvezően befolyásolja, így az All on 4 jóval pénztárca barátabb megoldás.
A forradalmian új All on 4 megoldás mind az alsó, mind a felső állcsonton alkalmazható, de fontos kikötés, hogy az azonnali fogpótlásra csak az implantátumok megfelelő primer stabilitása esetén van lehetőség. Megfelelő kivitelezés esetén a négy implantátumra készülő fogpótlások hosszú távon működőképesek, az irodalmi adatok szerint 95 százalék feletti sikerességi arányra lehet számítani hosszú távon.
Kérjen időpontot!
A csillaggal jelölt mezőket kérjük mindenképpen töltse ki.