Digitális mosolytervezés előtt és után – képekkel

Főoldal / Digitális mosolytervezés előtt és után – képekkel

A digitális fogászat az jelenti, hogy fogpótlások tervezési folyamata a számítógépek, szoftverek, különféle programok segítségével zajlik. Míg egy évtizeddel ezelőtt csak a fogtechnika számára volt adott a digitális technológia, addig manapság, már akár az első konzultáción segítségül hívhatjuk a mosolytervezést végző programokat és azonnali mosolyszimulációt mutathatunk a páciensnek.

mosolytervezés

Jobb oldali csírahiány és a kismetsző méretének korrekciója mosolyszimulációval. 

A mosolytervezés néhány évvel ezelőtti terjedése új dimenziót nyitott az esztétikai fogászatban. Az az orvos, aki professzionális végeredmény szeretett volna garantálni, mosolyt tervező szofter segítségével mutatta be, mire számíthat páciense az új fogpótlás elkészülte után.  

Az okos készülékek azonban évről évre olyan komoly fejlődésen mentek keresztül, hogy a bonyolult fogászati szoftverek gyorsan idejét múlttá váltak. Manapság már a telefonunkon is egy gombnyomásra retusálni tudjuk a saját fotóinkat, akkor a fogászati mosolytervezés nem lehet egy fapados folyamat.  

 

A Clinidentben egy új és professzionális fogászati applikációval egy sokkalta precízebb tervezési folyamat után tesszük előre láthatóvá az esztétikai fogászati beavatkozások eredményeit.  

A technika gyors fejlődése miatt a korábbi szoftverek, mára kőkori fejlesztéseknek tűnnek az akár 3D tervet is bemutatni képes DSD® (Digital Smile Design®) mosolytervező mellett.  

mosolytervezés

Kiindulás: egyenetlen fogfelszín, elszíneződött fogak, előre álló, túl hosszú kismetszők 

Az előnytelen fogformák korrekcióját többféle mosolyszimulációval modelleztük… 

mosolytervezés

mosolytervezés

Már szájban az elkészül fogpótlás, mellyel helyreállítottuk és megfiatalítottuk páciensünk mosolyát. Az eredmény egy természetes, vonzó és férfias mosoly.  

 

Miben más DSD® a régi szoftverekhez képest? 

1. Egyszerű felhasználás 

A régi módszernél egy fényképezőgéppel készítettünk fotót a páciensről, melyet áttöltöttünk a számítógépre, majd a tervező programban dolgozni kezdtünk.  

A DSD®-vel a fotók Ipad-vel készülnek, így rögtön a felhasználás helyén jelennek meg. 

mosolytervezés, esztétikai fogászat

fogászati tervezés

2. Pontosság 

Az egyik legnagyobb kihívás már a folyamat elején feladhatja a leckét: a pontos tervezéshez megfelelő és helyes szögből készült fotókat kell készíteni. A pontatlanság ugyanis növeli a tervezési időt, a hibákat pedig átvisszük a mosoly megtervezésébe és a laboratóriumi eljárásokba is. A korrekció, a fogpótlás javítása, vagy újra készítése pedig időigényes és költséges folyamat.  

A DSD® tervezés ezeket a hibalehetőségeket automatikusan javítja, hiszen felismeri a fej legoptimálisabb helyzetét, az arcot megfelelő szögben, helyesen pozícionálva automatikusan készíti el a fotót. Így kapjuk meg a mosolytervezéshez szükséges legjobb minőségű felvételeket. 

3. Biztonságos és védett esetdokumentáció 

A Digital Smile Design® már lehetővé teszi különböző fájlok, képek, röntgen felvételek egyidejű, biztonságos mentését és gyors felhasználhatóságát egy tervezési folyamat során.  

4. Időtakarékos 

Amikor a terved készen áll és el is fogadtad, a teljes esetfájlt a fogtechnikai laboratóriummal 1 gombnyomással megoszthatjuk és leadhatjuk megrendelésünket a fogpótlás legyártására. 

fogpótlás

mosolytervezés

Befelé dőlő metszőfogak. Páciensünk kíváncsi volt, mekkora változást érne el egy porcelán foghéj rekonstruckióval. 

A DSD® digitális mosolytervezés 5+1 lépése:

1. Ipad segítségével a program automatikusan készíti el fotóidat az optimális pozíció szerint. 

2. A fotód azonnal megjelenik az applikáció tervező felületén, a mosoly azonnal készen áll az átalakításra. 

3. A program akár a CT felvételed is integrálni tudja, 3D képet alkotva az új mosolyról. 

4. Az új mosolyodról készült tervek azonnal, kiváló képminőségben válnak láthatóvá, ezeket magaddal is viheted. 

5. 3D nyomtató segítségével egy úgynevezett mock-up-ot is készíthetünk a kiválasztott mosolyból, mellyel gyakorlatilag nemcsak egy digitális tervet kapsz, de valóban fel is próbálhatod azt.

+1 Az elfogadott és felpróbált mosoly terveit továbbítva a fogtechnikának, szinte azonnal elkezdődhet a fogpótlás készítése. 

digitális mosolytervezés

mosolytervezés1

mosolytervezés

Csírahiány miatti metszőfog hiány és eltolódott középvonal helyreállítása. Digitális mosolyszimuláció. 

Mikor ajánljuk a DSD®-t, azaz a Digital Smile Design® tervezést?

  • Ha szeretnél olyan konzultáción részt venni, ami végre a konkrétumokról szól.
  • Ha szeretnéd előre látni a kezelés várható végeredményét.
  • Ha szeretnél többféle mosolyszimuláció, látványterv közül választani.
  • Ha szereted a gyorsaságot és kényelmet: csupán egy Ipad szükséges a teljes folyamathoz, ami néhány percet vesz igénybe.
  • Ha szeretnél egy hatékonyt motivációs eszközt a kezelésed megkezdése előtt.
  • Ha szeretnéd a fotóidat extra felbontásban és minőségben másoknak is megmutatni.
  • Ha szeretnéd a kiválasztott mosolyod felpróbálni, mielőtt belevágsz a kezelésbe.

digitális mosolytervezés

mosolytervezés

Erősen elszíneződött, fogfehérítésre nem reagáló fogak. Helyreállítás előtt mosolyszimulációt végeztünk. 

Online bejelentkezés