Esztétikus kerámia korona a mosolyzóna természetes szépítésére

Főoldal / Esztétikus kerámia korona a mosolyzóna természetes szépítésére

Kezelés előtt

Kezelés után

Milyen problémával jelentkezett a páciens? 

A páciens 2022. novemberében keresett meg a bedőlt, elszíneződött fogai okán, melyek miatt társaságban már jó ideje nem is szívesen mosolygott.

Mi volt az elképzelése, milyen megoldást szeretett volna?

A páciensnek a fogak színe mellett, a metszőfogakban lévő régi tömések, továbbá a bal felső szemfogának állása sem tetszett, mely a tengelyállása miatt tulajdonképpen az utána következő fogakat is kitakarta.

A fiatal hölgy természetesen fehérebb fogakat és egy bátran vállalható, fiatalos mosolyt szeretett volna.

Mi volt a javasolt fogászati megoldás? 

Az esztétikai kezeléssel a célunk tehát az volt, hogy egységes, sorba rendezett és természetesen elegáns fogak készüljenek, melyhez a fémmentes, teljes kerámia korona, azaz préskerámia korona készítését javasoltam.

Ez a fogkorona típus préstechnológiával egyben kerül kialakításra, ezért csak a mosolyzóna esztétikai célú javítására használjuk. Nem rendelkezik külön vázzal, így a fény természetesebb módon hatol át rajta, mint akár a cirkónium koronán. Ez egy olyan élethű megoldást jelent, ami a saját fogaktól megkülönböztethetetlen végeredménnyel szolgál.

  • A fogkőszedés és a fogtömések elkészítése után mosolytervezés is történt, hiszen a mosolyzónában lévő fogak újra alkotásáról és formába öntéséről szóltak a munkálatok.
  • A fogakat digitális módszerrel scanneltük, az így nyert digitális lenyomaton a készülő koronák formáját, méretét, pozícióját tudtam megtervezni és megmutatni a páciensnek.
  • A digitális lenyomat előnye, hogy a mintázaton bármikor tudunk változtatni és jelezni a fogtechnikus számára, ha másabb fogformákat szeretnénk. Jelen esetben a szemfogakhoz kevésbé hegyes, inkább lágyabb lekerekítettebb formákat kért a páciens.

Hogyan zajlott végül a kezelés, mennyi idő alatt érték el a végeredményt?

A mosolytervezés után a felső fogsor szemfogtól szemfogig területén dolgoztunk, vagyis a 13-23 fogak preparálása történt.

A lenyomatvétel ismét digitális technikával történt, ami után kb. 1 héttel el is készültek a préskerámia koronák.

Az elkészült koronákat “próbapaszta” segítségével ideiglenesen rögzítettük, amíg a páciens felpróbálta az újratervezett mosolyát:

  • Az új fogak rendkívül élethűek lettek, köszönhetően a fogtechnikus precíz munkájának. A fogak az éli részükön enyhe áttetszőséget is kaptak, ami fiatalosabb jelleget kölcsönzött a pótlásnak.
  • A kész koronákat végül kofferdam izolálás mellett ragasztottam be. A gumilepedő növeli a ragasztási folyamat precizitását és egyfajta kényelmet és biztonságérzetet is nyújt a páciensnek.

Az előtte-utána képekre még a hölgy is rácsodálkozott, annyira látványos különbséget értünk el, a végeredménnyel pedig nagyon elégedett volt. Hála az új fogaknak ő ismét szívesen mosolyog, engem pedig örömmel tölt el az a tény, hogy a munkám által egy újabb páciensem nyerhette vissza az önbizalmát.

Dr. Koncz Zsófia - konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika - mosolytervezés

Dr. Koncz Zsófia

Kezelést végző orvos

Clinident Fogászat – Budapest

Kérjen időpontot!