Fogfájás – így kezelünk mi a COVID-19 járvány idején

Fogfájás – így kezelünk mi a COVID-19 járvány idején

Kedves Pácienseink!

2020-ban, a COVID-19 járvány megjelenésével egy addig ismeretlen helyzettel találtuk szemben magunkat. Hétről-hétre, hónapról hónapra változott a járványhelyzet és vele együtt mindannyiunk élete is gyökeresen megváltozott.

Tudjuk, hogy civilként mennyire nehéz megszokni a járványügyi intézkedéseket, a fokozottabb személyi higiéniát, a maszkviselést, az orvosi vizsgálatok szigorúbb feltételeit, de mindez értünk van.

Az egészségügyi szakemberek és dolgozók a hivatásukból kifolyólag életük nagy részét ilyen szabályok mentén élték korábban is és teszik most is. Rendkívül elhivatottak vagyunk abban, hogy a fogászati rendeléseink zavartalanul működjenek és azok 100%-ig biztonságosak legyenek.

Bízom abban, hogy a világ vírus kutatói és szakértői hamarosan egy élhetőbb világot hoznak el számunkra, ahol bár egymásra továbbra is odafigyelve, ám mégis nagyobb szabadságban élhetünk.

Dr. Czigler Péter – tulajdonos, klinikavezető főorvos

Dr. Czigler Péter klinikavezető főorvos

A Magyar Fogorvosok Egyesülete által 2020 tavaszán javasolt újra indulási protokoll értelmében fokozott óvintézkedések léptek életbe klinikánkon, olyanok, amelyek mindannyiunk egészségének védelmét szolgálják.

Klinikánkat felkészítettük a speciális higiéniai feltételekre, így a technológiai fejlesztéseknek köszönhetően maximális biztonságban, folyamatosan tudjuk pácienseinket fogadni.

Fogfájás kezelése rendkívüli körülmények között

A jelen helyzetben, amikor világunk a fertőzés rendkívüli mértékét igyekszik féken tartani, a fogászati ellátás, kizárólag professzionális körülmények között, a legmagasabb sztenderdek betartása mellett tudja biztosítani a jogszabályban meghatározott – engedélyezett fogászati kezeléseket.

Klinikánkon a járvány kitörése előtt is kiemelt fontosságú volt, hogy a rendelői higiénia – fertőtlenítés, azaz az infekciókontroll is kifogástalanul és maradéktalanul betartásra kerüljön a csapat mindegy egyes tagja által.

Pácienseinknek a 100%-ig tiszta levegőjű rendelőt plazmaszűrő alkalmazásával biztosítjuk. Ez az eljárás a levegőt fertőtlenítve hatékonyan pusztítja el a fertőzést okozó vírusokat. Ennek a speciális készüléknek köszönhetően steril körülményeket tudunk teremteni.

Felkészült szakemberek a speciális fogászati kezelésekhez

Szakember gárdánk az elmúlt évben számos belső képzés keretében tréningezte magát arra, hogy minden lehetséges módon kivédjen és megakadályozzon egy kezelés közben fellépő fertőzést.

  • Csapatunk tehát 100%-ig felkészült az extrém feltételeket követelő ellátási protokoll betartására.
  • Professzionális szakorvos – asszisztens párosok álltak össze és felváltva biztosítják a jogszabályban meghatározott ellátásokat.
  • Rendelkezésünkre állnak azok a szükséges felszerelések, melyek 100% biztonságot nyújtanak kollégáinknak és pácienseinknek egyaránt.

Fontos tudnivalók fogászati kezelés előtt:

  • Rendkívüli intézkedések idején klinikánkra időpontot foglalni előzetes telefonos egyeztetés útján lehetséges, a rendkívüli intézkedés feloldása után a személyes úton bejelentkezőket is szívesen fogadjuk.
  • Amennyiben külföldön jártál, csak a hazaérkezésedet, követően 14 nappal későbbre egyeztess időpontot klinikánkra.
  • Maximum 1 fő kísérettel érkezz hozzánk, hogy ne alakuljon ki torlódás a váróban.
  • Amennyiben influenza jellegű tüneteid vannak vagy annál enyhébb köhögés, orrfolyás…stb. kérjük, idejében jelezd nekünk, mert betegen nem tudunk kezelni téged.

Cikkajánló:

Időszerű lenne a fogászati szűrésed? A járvány miatt hanyagoltad a fogászatot?

Legyél fiatal vagy idős, nálunk teljes biztonságban vagy!

Nem jártál még nálunk? Így zajlik rendelőnkben az alapos állapotfelmérés!

Kényelmes rendelő, professzionális góckutatás, empatikus fogorvosok, személyre szabott kezelések.

Neked ajánljuk:

Fogászati állapotfelmérés precízen – személyre szabott kezelési terv

 

Figyelj a tünetekre! Ha nálad vagy a családodban, esetleg a környezetedben olyan tüneteket tapasztalsz, mint láz, száraz köhögés, mellkasi fájdalom, izomfájdalom, levertség, erős fejfájás, nehézlégzés, orrfolyás, torokfájás, akkor arra kérünk, hogy kerüld a közösséget és/vagy fordulj orvoshoz.

Így működünk mi a járványügyi korlátozás idején

A fogászatok mindennapjaiban a higiénés rendet az úgynevezett infekció protokoll szabályozza, mely jelen esetben – célzottan a járványügyi viszonyok miatt – soha nem tapasztalt szigorításon esett át.

A járványügyi intézkedések, korlátozások és szabályozások hatására a fogászatunk működését 3 kategóriába soroltuk, hogy mindig a megfelelő eljárásra térjünk át és maximális biztonságban tudjuk pácienseinket.

1. Rendkívüli helyzet, kijárási korlátozás mellett csak sürgősségi fogászati ellátás lehetséges

Ez az eljárásrend volt érvényben a vírus első hulláma idején!

Munkatársaink ebben az esetben a legmagasabb szintű védőfelszerelésben végzik gyógyító munkájukat:

  • Munkaruha
  • Műtős sapka
  • Teljes testet fedő kapucnis védőruha
  • Speciális lábzsák
  • Védőkesztyű
  • FFP2 orvosi maszk
  • Védőszemüveg
  • Arcvédő plexiüveg pajzs

Ebben az esetben a jogszabályi keretek különleges szabályozást követelnek meg a részünkről, mely során az alábbi rendet követjük:

  • A kezelés során a fogászati gépet kizárólag speciális protokoll szerint használjuk.
  • Mind az orvos, mind az asszisztens speciális védőöltözetet visel a rendelési idő alatt.
  • Pácienseinket a klinikán egyesével fogadjuk, majd minden kezelés után teljes rendelőtakarítást – fertőtlenítést végzünk.

Fontos információk sürgősségi fogászati kezelés előtt:

  • A páciens az időpontra kíséret nélkül érkezzen, kivételt képeznek ez alól a kiskorúak, a gyámság alatt álló vagy mozgásukban korlátozott páciensek.
  • A klinika teljes területén kötelező a folyamatos maszkviselés.
  • Az aktuálisan javasolt távolság megtartására kérünk mindenkit.
  • Pácienseink a mosdót csak a legszükségesebb esetben használják, a fogmosást még otthon végezzék el.
  • A kezelés végeztével csak bankkártyás fizetés lehetséges.

Fogászat koronavírus járvány idején

Klinikánkra érkezésekor az alábbi protokoll alapján készítjük fel páciensünket a fogászati kezelésre:

  • Megérkezéskor minden páciensünknek cipővédő lábzsákot biztosítunk.
  • A bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítővel kell a kezeket lefertőtleníti.
  • Kollégáink megmérik a frissen érkezett páciens hőmérsékletét.
  • Minden kezelés előtt Koronavírus kérdőívet kell kitölteni.
  • A fogorvosi kezelőben a páciens védőszemüveget vesz fel.

2. Rendkívüli helyzet, korlátozott kijárás mellett teljeskörű fogászati kezelés is lehetséges

Ez az eljárás rend volt érvényben a 2. és 3. hullám idején!

Miután fogászatunkat speciális berendezések által felkészítettük a tiszta, vírusmentes környezet megteremtésére, kezeléseink 100%-ig biztonságossá váltak, így teljeskörű fogászati beavatkozást tudunk biztosítani.

Ennél a besorolásnál nincs akadálya a fogkő eltávolításnak, a fogpótlások készítésének, de még a szájsebészeti műtéteknek sem! Nem kell a járvány miatt kezeléseket, beavatkozásokat elhalasztanunk, csak abban az esetben, ha a páciens lebetegedne.

  • Munkatársaink a legkorszerűbb védőfelszerelésben dolgoznak.
  • A rendelőkben plazmaszűrős légcserélő berendezés működik.
  • Kezelés után fertőtlenítő takarítást végzünk a rendelőkben.
  • A mosdókat napközben óránként fertőtlenítjük.
  • Központi légcserélő rendszer felelős a friss és tiszta levegőért.
  • Nagy alapterületű várónkban tartható a biztonságos távolság.

Pácienseinkre nézve a következő protokoll van érvényben:

  • A páciens az időpontra maximum 1 fő kísérettel érkezzen.
  • A bejáratnál kihelyezett kézfertőtlenítővel kell a kezeket lefertőtleníti.
  • Kollégáink megmérik a frissen érkezett páciens hőmérsékletét.
  • Minden páciens az első kezelése előtt, majd 14 naponként újabb Koronavírus kérdőívet tölt ki.
  • A klinika teljes területén kötelező a folyamatos maszkviselés.
  • Az aktuálisan javasolt távolság megtartására kérünk mindenkit.
  • A kezelés végeztével készpénzes és bankkártyás fizetés is lehetséges.

3. Rendkívüli helyzet feloldása, enyhébb kijárási korlátozás vagy annak teljeskörű feloldása

Ez az eljárásrend volt érvényben az első szigorítás feloldása után!

A szigorú korlátozások feloldásával a rendelő látogatására vonatkozó szabályokon is fokozatosan enyhítenek szakembereink, mindig szem előtt tartva az éppen érvényben levő javaslatokat. Emellett a rendelőre vonatkozó, magas szintű higiénés protokoll már a fogászatunk éltének részévé vált, nem is kívánunk rajta változtatni.

  • Munkatársaink folyamatosan a javasolt és legkorszerűbb védőfelszerelésben dolgoznak.
  • A rendelőkben plazmaszűrős légcserélő berendezés folyamatosan működik.
  • Kezelés után fertőtlenítő takarítást végzünk a rendelőkben.
  • A várót és mosdókat napközben folyamatosan fertőtlenítjük.
  • Központi légcserélő rendszer felelős a friss és tiszta levegőért a klinika teljes területén.
  • A pácienseknek kézfertőtlenítés továbbra is szükséges.
  • Lázmérés és maszkviselés szükségéről a klinikára érkezve kollégáink adnak tájékoztatást.

A járvány elmúltával, a védettség kialakulásával remélhetőleg visszatérhetünk oda, hogy szeretteinket korlátozások nélkül kísérhetjük el a fogászatra, a kisgyerekes családok együtt jöhetnek a gyermekfogorvos rendelésére és nem kell már távolságot tartani és maszkot viselni. Addig azonban, mindannyiunk biztonsága érdekében figyeljünk oda egymásra!

A fogászati árak a koronavírus járvány idején

Klinikánk valamennyi munkatársa a gyógyításra tette le az esküjét, így a hivatástudatunkat és a belső morális iránytűnket ezután is meggyőződéssel követjük.

…EZÉRT RENDELŐNKBEN NINCS COVID-DÍJ!

Kezeléseink során nem számolunk fel rendkívüli covid-díjat, hanem továbbra is az aktuális árlistánk szerinti árakon biztosítjuk a fogászati ellátást, annak ellenére is, hogy a védőfelszerelés és higiénés eszközök árai időnként több száz százalékos áremelkedést produkáltak.

A kiadott kezelési tervek 30 napig érvényesek, azaz ennyi idő áll rendelkezésre, hogy belevágjunk a kezelésbe, kivételt képeznek ez alól azok a tervek, melyek elvégzése során teljes zárlatot rendelnének el a hatóságok.

A Clinident Fogászati Centrum felkészülten fogadja a klinikára látogató pácienseket:

  • Kezeléseink 100%-ig biztonságosak!
  • Nincs várakozási idő, nincs páciens feltorlódás.
  • A mosdókat folyamatosan fertőtlenítjük.
  • Munkatársaink a legkorszerűbb védőfelszerelésben dolgoznak.
  • Kezelés után fertőtlenítő takarítást végzünk a rendelőben.
  • A fertőzésmentes levegőt a plazmaszűrős légcserélő berendezés biztosítja.

Várunk szeretettel a fogászatunkon!

Kérjen időpontot!