Így alakul a gyökérkezelés ára
Egy hirtelen fellépő fogfájdalom esetében a legtöbben arra törekednek, hogy mihamarabb megszabaduljanak a kínzó érzéstől. Sok pácienst azonban nem csupán a fájdalom gyötör, hanem a félelem is, amit egy lehetséges fogkezelés gondolata vált ki. Pedig a fogfájás csak addig kellemetlen, amíg el nem kezdődik a fog kezelése, hiszen klinikánkon a fogmegmentő kezeléseket teljes, helyi érzéstelenítésben végezzük.
A gyökérkezelés több fázisból áll, ám a fog megmentéséhez nem csak a gyökér ellátása tartozik. Gyökérkezelés után a fog idővel törékennyé válik, a meggyengült fogszerkezet pedig nem viseli jól a tartós terhelést, ezért szükséges a kezelés után tartós megoldást keresni egy korona vagy inlay formájában, amivel akár több tíz évet is nyerhetünk a fognak.
gyökérkezelés ára
Mikor érdemes a gyökérkezelés mellett dönteni?
Ha sorra vennénk azokat a szempontokat, amelyeket a szakemberek fontosnak tartanak a fogászati beavatkozás megválasztásakor, akkor a saját fogak megőrzése valószínűleg vezető helyet foglalna el. Az orvostudomány fejlődése lehetővé tette mára, hogy akkor is elkerülhető legyen a foghúzás, ha a fog jelentős része károsodott. Gyökérkezelés specialista Budapest neves klinikáján, a Clinident Fogászati Centrumban is elérhető, s segítségével még a fájdalmat okozó fog is megmenthetővé válik.
Fogszuvasodással indul a baj
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a leggyakoribb fogászati megbetegedésnek számító fogszuvasodás akár komoly következményekkel is járhat. Ha nem fordulunk időben orvoshoz, a szuvasodás a kemény fogállományon keresztül eljut a fogbélbe is. Ezzel az a probléma, hogy a folyamat innentől már nem visszafordítható, hiszen a pulpában, vagyis a fogbélben sejtek, erek és idegek is megtalálhatóak. Nem véletlen, hogy ilyen mértékű romlás esetén gyakran éppen a fájdalom jelzi a beteg számára, hogy gond van. A gyökérkezelés ára 14 és 36 ezer forint körül mozog, ráadásul ilyen módon megőrizhető a saját fog, és így elkerülhető a későbbi fogpótlás szükségessége.
Fogérzékenység? Forduljon orvoshoz!
A gyökérkezelés árak Budapest népszerű klinikáján igen kedvezően alakulnak, s azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a megoldás gyakran a végső lehetőség a saját fog megmentésére. A hideg és forró ételekre, italokra való érzékenység, az ínyduzzanat, a rágás közben érzett fájdalom, vagy súlyosabb esetben a genny ürülése és az arcduzzanat biztos jelei annak, hogy a szuvasodás a hagyományos töméssel már nem orvosolható. Ilyenkor kerül képbe a gyökérkezelés specialista, aki kifejezetten a hasonló, fogmegőrzést szolgáló eljárások területén tevékenykedik jelentős tapasztalattal.
Gyors és hatékony megoldás: gyökérkezelés modern technológiával
Az eljárást megelőzően röntgenfelvétel készül, majd a páciens megkapja azt az érzéstelenítést, mely hatására semmi továbbit nem érzékel a kezelésből. Az elromlott fog szuvas részeinek eltávolítása után az orvos trepanál, azaz megnyitja a gyökércsatornához vezető utat, majd innentől vált a precíz és igen érzékeny eszközökre, melyek segítségével eltávolítja a fertőzött szöveteket.
A kezelés során a digitális technológia segítségét is igénybe veszi, speciális gépek vezérlésével tágítja a gyökércsatornákat, majd méri be azok hosszát. A kezelés folyamán röntgenfelvétel is készül, mely egy visszaellenőrző módszer a gyökércsúcsok maradéktalan feltárásában. Ezeknek a modern, digitális eszközöknek hála ma már a gyógyulási idő is gyorsabb, hiszen célzottan végezhető a kezelés a korábbiakhoz képest, amikor az orvosok még szinte „vakon” gyökérkezelték a fogakat. A páciens szempontjából pedig korántsem elhanyagolható, hogy kevesebb időt kell a fogászati székben ülve tölteni és nagyobb a gyökérkezelés sikere, mint évtizedekkel ezelőtt.
Gyökérkezelés ára Budapest
Cél a saját fog megőrzése
A fog gyökérkezelés során ideiglenes tömés kerül elsőként a kitisztított gyökércsatornába, majd körülbelül 10 nap múlva a végleges, speciális tömőanyag. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan azért nem fordulnak szakemberhez, mert nem tudják, mennyibe kerül egy gyökérkezelés. Ami azonban az áraknál sokkal fontosabb, az nem más, mint a saját fog megőrzésének lehetősége. Ha erre nem fordítunk kellő figyelmet, akkor a fog elvesztése után már csak az olyan különböző fogpótlások segítenek majd, mint a több egészséges fog bevonását igénylő híd, a magasabb költségekkel bíró implantátum vagy a kevésbé komfortos és esztétikus kivehető fogpótlás.
És bár a fogmegmentésnek – gyökérkezelésnek nem szerves része, mégis fontos megemlíteni, hogy a gyökérkezelés után meggyengült fogat a legjobb úgy tartósítani, hogy valóban hosszú távon szolgáljon bennünket. Ehhez az szükséges, hogy egy rágófogra – hagyományos esztétikus tömés helyett- vagy inlay készüljön, vagy egy erősen letört fog esetében csapos felépítést követően korona készüljön.
Gyökérkezelés menete
Jó tisztában lenni azzal, hogy a gyökérkezelés utáni fog várhatóan el is fog színeződni. Üde természetes színét elveszítve szürkés barnás árnyalatot vesz fel. Ez többnyire csak a front fogak esetén zavaró, ha nem készül rá korona. Ilyen esetben a belső fogfehérítés jelent átmeneti megoldást, mely során a fehérítő anyagot kontrolláltan a fog belsejébe juttatva érhetünk el néhány árnyalatnyi világosodást. Amikor pedig fémmentes koronát készíttetünk -a belső fehérítésnek köszönhetően-, ragyogó és világos fogszínt választhatunk az új koronánknak.
A Clinident Fogászati Centrum kimagasló színvonalú szolgáltatásainak és korrekt árainak köszönhetően bármely korosztály számára ideális választás lehet. Fogászatunk azonban nem csupán a fogmegmentés okán, de a tökéletesen kivitelezett, élethű és esztétikus fogpótlások miatt is okos döntésnek bizonyul
Gyökérkezelés ára – a tényezők
A gyökérkezelés a páciensek számára sokszor túlságosan összetett és valóban ez az egyik legaprólékosabb és legtöbb részfolyamatból álló beavatkozás. Gyökérkezelés lehet szükséges egy aktív fogbélgyulladás esetén, amely fájdalommal jelez, de kezelni kell a fogat akkor is, ha már elhalt. Az elhalt fog általában tünetmentes, ám ebben is baktériumok vannak jelen, tehát gócnak számít a szervezetünk szempontjából. A kezelés ekkor rövidebb lehet, hiszen már nem egy aktív gyulladást kell megszüntetnünk.
A gyökérkezelés hosszát és árát alapvetően meghatározó tényező, hogy a kezelt fog hány gyökércsatornával rendelkezik.
A metsző és szemfogak: általában 1 db/ fog,
kisőrlő fogak: általában 1-2 db/fog,
nagyőrlő fogak: általában 3-4 db/fog gyökércsatornával rendelkeznek.
Bejelentkezés telefonon: 06 1 801 2250
A gyökérkezelés általában 3 alapvető részre különül el klinikánkon:
1. Gyökércsatorna feltárás, tisztítás:
- trepanálással feltárják a gyökércsatornákat,
- speciális gyökérkezelő eszközökkel kitisztítják és feltágítják a csatornákat,
- baktériumölő oldattal átöblítik a csatornákat,
- műszeres beméréssel meghatározzák a csatornák hosszát, amely a végleges gyökértömés precíz kivitelezéséhez szükséges
2. Ideiglenes, gyógyszeres lezárás:
Fájdalmas fog esetében a csatornát gyógyszeres, kalcium tartalmú, gyökértömő anyaggal ideiglenesen zárják, mellyel a gyulladás megszüntetését támogatjuk. Ezt addig ismétlik, amíg meg nem szűnnek a panaszok. A fog koronai része szintén ideiglenes töméssel kerül lezárásra.
3. Gyökértömés:
Ha a fog nem volt panaszos, – vagy amikor már nem panaszos -, akkor az a végleges gyökértömés következik, melynek csúcsig érőnek kell lennie és tökéletesen ki kell töltenie a csatorna teljes hosszát faltól falig, hogy ellenálló lehessen a baktériumokkal szemben. A gyökérkezelt fog romlani, szuvasodni továbbra is képes, csupán már nem érzzük fájdalmat, ha a kórokozó megtámadja. Éppen ezért fontos nyomon követni a gyökérkezelt fogakat panoráma röntgen segítségével.
Az alábbi cikkeink is érdekelhetnek:
Gyökérkezelés szakértőktől – fogmentés hosszú távra
- Félsz a fájdalmas kezelésektől?
- Rettegsz a számodra ismeretlen beavatkozásoktól?
- Túl sok rémtörténetet hallottál a sikertelen gyökérkezelésekről?
A páciensek többsége a korábban szerzett kellemetlen élmények hatására mellőzik vagy teljesen hanyagolják a fogorvos látogatását. A kezelések sorában a foghúzás mellett az egyik legrettegettebb beavatkozás a gyökérkezelés.
Gyakori problémák gyökérkezelés után
A fájdalom egy szubjektív érzés, mely a saját érzésvilágunkból indul ki. Van, aki jól tűri a fájdalmat, azaz magas a fájdalomküszöbe és van, akit pedig jobban megvisel. A fogászati kezelést azért címkézzük kellemetlennek, mert sok esetben már fájdalom jelzi, ha a fogainknak beavatkozásra van szükségük.
Hála a modern fájdalomcsillapításnak ma már nem kell végig szenvednünk a kezeléseket. A fájdalom csak addig tart, míg “beülünk” a fogorvos székébe.
A gyökérkezelést végző orvosaink:
Dr. Mihály Eszter
konzerváló fogászat, protetika
Dr. Barna Balázs Károly
Konzerváló fogászat, protetika, hagyományos- és mikroszkópos gyökérkezelés
Dr. Kopacz Dániel
konzerváló fogászat, protetika
Dr. Beretki Tímea
konzerváló fogászat, protetika, gnatológia
Dr. Sas Krisztina
konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika - mosolytervezés
Dr. Koncz Zsófia
konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika - mosolytervezés
Dr. Albeck Anna
endodoncia, hagyományos- és mikroszkópos gyökérkezelés
Dr. Borsó Dóra
konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika
Dr. Márkus Dóra
konzerváló fogászat, protetika
Dr. Kalmár Szilvia
konzerváló fogászat, protetika, implantációs protetika
Klinikánk orvosai a fogak megtartására irányuló kezelések specialistái, akik olyan kezelési tervet állítanak fel, mely minden tekintetben ideális a páciens problémájának megszüntetésére.
A korszerű eszközök és alapanyagok a gyökérkezelés terén maximális biztonsággal és hatékonysággal alkalmazhatóak, megcélozva ezzel a fájdalommentességet és a mihamarabbi gyógyulást. A digitális röntgenfelvételnek és a 3 dimenziós CT felvételnek hála a gyökér helyzete és a gyulladás mértéke egyértelműen beazonosítható, megkönnyítve ezzel a szakember munkáját. A Clinident Fogászati Centrum specialistái évente közel ezer sikeres gyökérkezelést tudhatnak maguk mögött.