Fogfájás gyógyszer – Az erős fogfájás csillapítása otthon

A fogfájást általában az okozza, ha valami olyan történik a fogakkal vagy az ínnyel, ami sérülést vagy gyulladást okoz, de persze más egészségügyi problémák, áttételesen is kiválthatnak fogfájást. Fontos, hogy a tünetek észlelésekor ne várjuk, hogy magától elmúljon a fájdalom. A panaszok enyhítésére, a fogfájás ellen, gyulladáscsökkentő fogfájás gyógyszer szedhető, ugyanakkor foglaljunk időpontot az orvoshoz is. 

Fogfájásra fájdalomcsillapító szedése

A leggyakoribb, fogfájást kiváltó okok

Fogszuvasodás: a felnőttkori fogszuvasodás a mély barázdák mellett, jellemzően a fogközökből indul ki, mert ez az a terület, amelyet a fogkefe már nem tud megtisztítani. Az emberi fogazat külső védő rétege a zománc, melyen, ha átjutnak a baktériumok, akkor toxinjaik már a dentin idegvégződéseit irritálják, ami pedig fogfájást okoz.

Tömés elvesztése: a kiesett fogtömés miatt, a fog belsejében lévő idegvégződések érzékenyen reagálnak az ingerekre. Ilyenkor azonnali fogorvosi időpont kell, de fogfájás gyógyszer szedésére is szükség lehet.

Milyen esetekben van szükség fogtömésre, melyik 3 érv szól mellette?

Melyik típusú fogtömést válaszd?

Mi jelenthet nehézséget a fogtömés során, mennyire fáj a kezelés, mire számíthatsz a fogtömés után?

Neked ajánljuk:

Fogtömés: lyukas fog kezelése gyorsan, fájdalommentesen

Tályogos fog: a fájdalmat okozhatja a fertőzött fog gyökere körül kialakult gyulladt góc, vagy a fog körül megjelenő gennyes tasak is.

Bölcsességfog: Ha a bölcsességfog rossz helyzetben tör elő és nekifeszül a szomszédos fognak, akkor nem csak az íny áttörése okoz fájdalmat, de a másik fogra gyakorolt nyomás is. Ráadásul az előbújó nyolcasok tisztítása nehéz, könnyen szuvasodik és könnyen alakul ki körülötte gennyes tasak is, ami már brutális fogfájást okozhat.

Hogyan, mikor kezeljük a gyulladt bölcsességfogat?

A bölcsességfog gyulladás szövődményei

Pácienseink ajánlásával: bölcsességfog gyulladás ellátását végző orvosaink

Neked ajánljuk:

Bölcsességfog gyulladás – tünetek, otthoni teendők, kezelés

Ínybetegségek: Az olyan ínybetegségek, mint például a fogínygyulladás vagy a fogínysorvadás fogfájást okozhatnak.

Állkapocs ízületi rendellenességek: Az állkapocs fájdalom hatással lehet a fogakra is. Ilyenkor a fogak túlterhelődhetnek és nehéz, beazonosíthatatlan fájdalom jelentkezhet. Átmenetileg persze segíthet a fogfájás gyógyszer is, de a gyógyuláshoz speciális ízületi terápiára lesz szükség.

Csikorgatás: Az éjszakai csikorgatás és fogsor szorítás megterheli a fogakat és fogfájást, állkapocs fájdalmat vagy akár fejfájást is okozhatnak. A szövődmények megelőzése érdekében érdemes ilyenkor gnatológia szakrendelésre jelentkezni.

Mi a fogínysorvadás, mik lehetnek az ínysorvadás szövődményei?

Az ínysorvadás okai és rizikófaktorai

Érintett vagy? Ezek a fogínysorvadás tünetei

Fogínysorvadás kezelés Irányított Biofilm Terápiával

Neked ajánljuk:

Fogínysorvadás okai és kezelése a legmodernebb módszerekkel

Száj vagy állkapocs sérülése: az arc területét ért tompa ütésből eredő traumák miatt fordulhatnak elő.

Arcüregi fertőzés: fontos tudni, hogy az arcüreg gyulladás fogfájást okozhat, illetve egy rossz fog is előidézheti a gyulladást, ha belóg az arcüregbe. Ha nincs láz és nátha, viszont sűrű szagos az orrváladék vagy fáj az arcüreg területe, akkor a problémát egy elromlott fog is okozhatja.

Precíz ellátásodhoz új fogorvost keresel magadnak?

A legfontosabb tudnivalók új pácienseknek, bejelentkezéstől az érkezésig

Neked ajánljuk:

Első konzultáció a Clinident fogászatán

A Legjobb gyógyszer fogfájásra – Vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók

Mivel kimerítő elviselni a lüktető, sajgó, hasogató fájdalmat, így kínzó fájdalom esetén, sokan azt várják, hogy a fogfájás csillapítása 2 perc alatt történjen meg. Az egyetlen szer azonban, ami ilyen gyorsan el tudja mulasztani a bajokat, az a fogorvos által, a kezelés előtt beadott érzéstelenítés. Jobb tehát mihamarabb időpontot egyeztetni, mert ezzel nem csak a fájdalomtól, de a fájdalmat kiváltó problémától is megszabadulhatunk.

Szerencsére azonban több gyorsan ható, vény nélküli fogfájás gyógyszer is létezik, ami hatékonyan enyhíti a kellemetlenséget a fogászati időpont elérkezésééig. Fontos, hogy a gyógyszerek mellékhatásairól szóló tájékoztatót minden esetben elolvassuk, egyes összetevőkre ugyanis allergia jelentkezhet. 

Fogfájásra gyulladáscsökkentő gyógyszer

Algoflex duo: Nem-szteroid gyulladáscsökkentő filmtabletta, ibuprofén és koffein tartalommal, mely egy akut, közepesen erős fogfájás rövid távú kezelésére, enyhítésére javasolt. 

Cataflam Dolo Rapid: gyors felszívódású lágy kapszula, mely gyorsan képes enyhíteni vagy megszüntetni a fájdalmat. A gyógyszert fájdalomcsillapítás céljára csak rövid ideig, legfeljebb 5 napig célszerű alkalmazni.

Advil Ultra Forte: Sok páciens csak úgy említi, mint a ” legerősebb fájdalomcsillapító vény nélkül „ vagy a „ brutális fogfájás gyógyszer „ Tény, hogy a lágy kapszula rendkívül gyorsan hat, mivel folyékony formában tartalmazza a nem-szteroid gyulladáscsökkentő hatóanyagot. Ennek köszönhetően akár 10 percen belül elkezdi csillapítani fájdalmat, hatása pedig legalább 8 órán át tarthat.

Aspirin: Enyhe és közepesen erős fájdalomra való. Az Asprin Effect szájban oldódó granulátum, mely bárhol könnyen, víz nélkül is bevehető, míg az Aspirin Ultra tablettás kiszerelésű.

Fogfájás ellen házilag – Gyulladáscsökkentő fogra

Számos otthoni gyógymód létezik a fogfájdalom átmeneti enyhítésére, de csak ellenőrzött forrásból származó tanácsokat érdemes kipróbálni. Az alábbi gyógymódok bármelyikének alkalmazása előtt terhesség, szoptatás vagy olyan alapbetegség esetén, amelyet a házi módszerek növényi összetevői befolyásolhatnak, mindenképpen egyeztetni kell a kezelőorvossal vagy fogorvossal.

Hideg, jeges borogatás: A hideg borogatás segíthet bizonyos típusú fájdalmak kezelésében. Ha a fogfájást trauma okozza, a hideg borogatás csökkenti a duzzanatot és gyulladást, és átmenetileg enyhíti a fájdalmat.

  • Alkalmazása: ütés, sérülés után, szájsebészeti műtét után, erős fogfájás esetén. Óránként 10 percre alkalmazzuk a jeges borogatást az érintett területen. Szem előtt kell tartani, hogy ne essünk túlzásba, nem szabad, hogy fázzon az arccsont.

Milyen gyakran érdemes fogkőleszedés kezelésre jelentkezni, hogy megelőzzük a fogínygyulladást?

Miért fontos a biofilm eltávolítása fogkőleszedés során?

A fogkőleszedés menete Irányított Biofilm Terápia (GBT) segítségével

Kinek való az Irányított Biofilm Terápiás fogkőleszedés?

Neked ajánljuk:

Fogkőleszedés – Egészséges fogak a biofilm eltávolítása után

Sós vizes öblögetés: A fogfájáson segíthet a sós víz, mely természetesen csökkenti a gyulladást és javítja a sebgyógyulást. A tengeri sós oldat fertőtlenít, hidratál, javítja a nyálkahártya állapotát, elősegíti a megújulását, javítja a perifériás keringést.

  • Alkalmazása: Fogfájás, fogínygyulladás és afta esetén is bevethető. Keverjünk össze 1 teáskanál tengeri sót 1 dl meleg vízzel. Zubogtassuk az oldatot kb. 30 másodpercig, mielőtt kiköpjük. Az öblítés többször is ismételhető a nap folyamán.

Fontos! Foghúzás után tilos öblögetni! Szájsebészeti beavatkozás esetén mindig a szájsebész utasításait kell betartani!

Milyen súlyos az aftád? Az alakja és mérete árulkodik

Afta vagy herpesz? Ezek a legfőbb különbségek

Meddig biztonságos az afta kezelése otthon, milyen háttérbetegségek okoznak aftát?

Hatékony készítmények afta ellen

Neked ajánljuk:

Afta a szájban! Hogyan lehet eredményes az afta kezelése?

Fűzfakéreg tea: A fűzfakéreg nyugtató, gyulladáscsökkentő hatású, fertőtlenítő, így segíthet a fájdalom csillapításában is.

  • Alkalmazása: fogínygyulladás ellen, szájüregi afta esetén fűzfakéreg tea öblögetésével, vagy beáztatott teafilter pakolással kezelhetjük a fájdalmas területet.

 

Fokhagyma alkalmazása nem javasolt! Bár a friss fokhagymagerezd hatóanyaga antibakteriális és antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkezik, a fokhagyma pakolás használata mégsem ajánlott, mert erősen irritáló hatású, felmarja a nyálkahártyát, égési sérülést okozhat!

Természetes fogfájás gyógyszer – Fogfájás csillapítás illóolajokkal

Az illóolajokat általában vízgőzdesztillációval nyerik ki olyan növényi részekből, mint a virágok, rügyek, magvak, levelek…stb.

A European Journal of Dentistry egyik tanulmánya megállapította, hogy több illóolaj is hatékony a szájüregi kórokozók ellen. Gyulladáscsökkentő, fertőtlenítőként működnek, hatékonyan képesek megakadályozni a baktériumok szaporodását, így pedig fogfájást csökkentő, enyhítő hatásuk is van.

 

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL AZ ILLÓOLAJOK HASZNÁLATÁRÓL!

Fontos, hogy az illóolajokat minden esetben bázisolajjal (Pl.: hidegen sajtolt olívaolaj vagy lenmagolaj) hígítsuk az irritáció elkerülése érdekében! Az illóolajok esszenciális kivonatok, így hígítás nélkül, erős, nyálkahártya irritáló hatásúak. 

 

Fogfájás csillapítás – Így használd az illóolajokat! 

1. Keverjünk össze 1-2 csepp illóolajat bázisolajjal.

2. Vigyünk fel néhány cseppet ebből a keverékből egy vattadarabra vagy fültisztító pálcikára.

3. Tartsuk az olajos vattát a fertőzött területen két-három percig, majd távolítsuk el.

4. 10 perc után öblítsük ki a szánkat.

5. Naponta legfeljebb háromszor ismételhető.

 

Szegfűszeg olaj: Illóolaját az eugenolt széles körben használják, számos fogászati termék aktív összetevője antiszeptikus és fájdalomcsillapító hatása miatt. Hatékony segítség a fogszuvasodást és a fogágybetegséget okozó baktériumokkal szemben. Csökkenti a fájdalmat és a gyulladást, így átmeneti fájdalomcsillapítóként használhatjuk, amíg elérkezik a fogászati időpontunk.

Borsmenta: A borsmenta illóolaját a levelekből nyerik. Könnyű, tiszta, frissítő illata van, serkentő és erősítő hatású. Jó fertőtlenítő, antibakteriális és vírusölő.

Kakukkfű: Illóolaját a levelekből és a virágokból nyerik ki. Erős antibakteriális és gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik, továbbá antioxidáns. Néhány csepp kakukkfűolaj pohár vízhez hozzáadva szájöblítőként is használható.

Levendula: A legjobb minőségű illóolajat a mai napig is Franciaországban állítják elő, a virág vízgőz-desztillációja által. Fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő és regeneráló hatású.

Teafa: A teafaolaj, az ausztrál teafa, a Melaleuca alternifolia leveleinek gőzöléséből származó illóolaj, antibakteriális, gyulladáscsökkentő hatású.

Éjszakai, erős fogfájás csillapítása

Az intenzív, lüktető fogfájás általában akadályozza az elalvását és az éjszakai pihenést. Az éjjeli fogfájás jellemzően erős gyulladásra utal, így az is előfordulhat, hogy a fájdalomcsillapító ellenére sem tudunk teljesen megszabadulni tőle. Van azonban néhány tippünk, amellyel enyhítők a kellemetlenségek.

1. Közvetlenül lefekvés előtt kerüljük a savas, hideg és kemény, vagyis a fájdalmat okozó ételek fogyasztását. Ezek felerősítik a tüneteket és rosszul hatnak a lyukas fog szuvas üregére.

2. Lefekvés előtt alaposan mossunk fogat, használjunk fogselymet és fogköztisztítót, majd öblögessünk alaposan szájvízzel. Ínygyulladás esetére a Curasept és a Corsodyl szájvíz a hatékony szájfertőtlenítő. Az alkoholt is tartalmazó szájvizek pedig fertőtlenítő és enyhén zsibbasztó hatásúak.

3. Helyileg használhatjuk valamelyik illóolaj nyugtató, gyulladáscsökkentő pakolását.

4. Lefekvés előtt jégzselé tasakkal, vagy ruhába csomagolt jéggel 10 percet hűtsük kívülről az arcot. Ez segíthet tompítani a fájdalmat, elősegítheti a pihenést.

5. Fontos, hogy ne feküdjünk vízszintesen, tartsuk félig megemelt helyzetben a fejet. Vízszintes testhelyzetben fokozódik a fej vérellátása, ami pedig felerősíti a fogfájást. Lüktetést tapasztalhatunk, és biztosan nem fogunk tudunk elaludni.

Fogfájás ellen házilag

Mikor érdemes fogorvoshoz menni?

Fogorvostól való félelem ide vagy oda, ha fogfájás kínoz, nem szabad időt húzni és várni, hátha magától elmúlik.

 

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Egy fogfájás gyógyszer vagy a fogfájás csillapítása házilag csak átmeneti enyhülést nyújthat, a problémát soha nem oldja meg. Fontos, hogy a fogorvos mihamarabb beazonosítsa a tünetek forrását, és elkezdje a megfelelő kezelést.

 

Tehát egy alapos fogmosás és fogköztisztítás után, a következő 24 órában figyeljük meg a fájdalom jellegét. Ha alábbhagy, lehet, hogy csak egy beszorult ételmaradék vagy ínygyulladás váltotta ki. Folytassuk a helyes fogmosást, használjunk fogselymet és gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő szájvizet, majd kérjünk időpontot egy fogkő-eltávolításra. Az ínygyulladás kezdetben könnyen kezelhető, az alapos fogtisztításra azonban a legtöbbünknek, 6 havonta szükségünk van.

 

A következő esetekben viszont, azonnal időpontot kell kérni a fogorvoshoz:

  • Ha a fájdalom intenzív vagy fájdalomcsillapítóra kevésbé reagál.
  • Ha a fogfájás két napnál tovább tart.
  • Ha a fogfájás mellé láz, duzzanat és fejfájás is társul.
  • Ha szájnyitáskor izom vagy ízületi fájdalom is tapasztalható.
  • Ha légzési- vagy nyelési nehézségek társulnak a fogfájás mellé.

Melyik fogászati kezelés segíthet a brutális fogfájáson?

A fogorvos a fájdalmas fog beazonosítására fogröntgen vizsgálatot rendel. Intraorális röntgen vagy panoráma röntgen segítségével a szabad szemmel nem látható, íny alatti, gyökércsúcs körüli területek is láthatóvá válnak, beazonosítható a lyukas fog és a fogászati góc is.

Fogtömés: Szerencsések vagyunk, ha egy fogtöméssel megoldják a problémánkat, ám akár komolyabb fogmegmentő kezelésre is szükségünk lehet, ha kiterjedt a szuvasodás, vagy későn kerültünk a fogorvoshoz.

Fogászati kezelés és fogfájás csillapítás - Budapest

Gyökérkezelés: Ha a fog pulpája érintett, gyulladt vagy már elhalt, akkor gyökérkezelést végeznek, mert a fogtömés önmagában nem elég.

Kezelés nélkül azonban egy ilyen, gyulladt fog az egészre szervezetre ható súlyos fertőzést is okozhat. Gyökérkezelés után a fogba gyökértömés kerül, így a fog hosszú évekig megfelelő állapotban tartható, és nem kell kihúzni.

Mi a különbség a hagyományos és a mikroszkópos gyökérkezelés között?

Milyen esetekben javasoljuk és mikor lenne feltétlenül szükséges a mikroszkópos kezelés?

Ezek a mikroszkóppal végzett gyökérkezelés előnyei

Neked ajánljuk:

Mikroszkópos gyökérkezelés – Mitől gyorsabb és sikeresebb?

Foghúzás: Ha egy fog súlyosan sérült, letört, vagy olyan mértékű a gyulladás, hogy a fogat nem lehet megmenteni, akkor a foghúzás az egyetlen és gyors megoldás.

Fogak sínezése: Ínysorvadás esetén a mozgó fogak miatti fájdalomra segítséget nyújthat a fogak sínezése, amely a fogak egymáshoz rögzítését jelenti.

Éjszakai harapásemelő: A fogcsikorgatás, fogsor szorítás miatti fájdalomra egy lenyomat alapján harapásemelő sínt készít a fogtechnika. Ez védi majd a fogakat, megakadályozhatja a csikorgatást és túlterhelést az önkéntelen, éjjeli stresszlevezetés során.

Antibiotikumos kezelés: Fertőzés esetén a fogfájás gyógyszer szedése mellett az antibiotikumok célzottan is segítenek a fertőzés lehúzásában, ami ugyanakkor segítség a fogfájás ellen is. Antibiotikum szedésével csökken a gyulladás, kevesebb a fájdalom, kevésbé kellemetlen a kezelés és kevesebb szövődményre is számíthatunk.

Bölcsességfog gyulladás esetén például, előbb antibiotikumos kezelést ír elő az orvos, majd néhány nap után végzi csak el a bölcsességfog műtétet. Antibiotikum nélkül a gyulladást okozó baktériumok a véráramon keresztül szétszóródnak a szervezetben, lázat, helyi duzzanatot, rossz közérzetet, ízületi és izom fájdalmat okoznak.

Mikor szükséges a bölcsességfogak eltávolítása?

Fontos teendők a beavatkozás előtt

Így készülhetsz a műtétre

Tippek a gyors gyógyuláshoz

Ilyen tünetekre számíthatsz a műtéti fogeltávolítás után

Neked ajánljuk:

Bölcsességfog műtét – Hogyan készülj?

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL!

Míg a vény nélküli fogfájás gyógyszer nyugodtan bevehető panasz esetén, addig a korábbról megmaradt antibiotikumot soha nem szabad beszedni. Egyrészt nem biztos, hogy az adott gyógyszer a fogfájást okozó baktérium törzsre megfelelő, valamint az orvossal nem egyeztetett gyógyszerszedés antibiotikum rezisztenciához vezethet. Ilyen esetben, újabb fertőzések esetén, az antibiotikum hatástalan lesz a baktériumokkal szemben.

Kérjen időpontot!