Esztétikai fogászat – Szép fogsor, valódi elegancia, Clinident

Esztétikai fogászat – Szép fogsor, valódi elegancia, Clinident

Mennyire elégedett fogsorával? A fehér fogakat mindannyian az egészséggel azonosítjuk, de a szabályosság is rendkívül fontos annak érdekében, hogy magabiztosan mosolyoghassunk a mindennapokban. Sokan éppen azért nem merik ezt megtenni, mert tudják, fogaik hagynak kívánnivalót maguk után. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a mosoly tényleg a legrövidebb út két ember között, és ennek hiányában akár mogorva, barátságtalan személyiség képét is kelthetjük. Nem csupán az önbizalom miatt éri meg odafigyelni a fogakra esztétikai szempontból, hanem az életminőség javítását illetően is.

Elszíneződött fogak és táplálékaink

A fogak színe mindig egyfajta genetikai adottság, és akár a kissé sárgásabb színű fogak is lehetnek makulátlanul egészségesek. Legtöbben azonban nem elégszünk meg ez utóbbival, ugyanis a vakító fehérség is vágyott cél. Az évek múlásával az elfogyasztott italok és ételek hatással vannak a fogak színére. Főként a kávé, a tea, a vörösbor, valamint az ételekben található mesterséges színezőanyagok miatt indul el a fogak sárgulása, de például a cigaretta is barnás lerakódásokat képez. Alapvetően elmondható tehát, hogy odafigyeléssel megelőzhető a fogak sárgulása.

Fogpótlás árak, típusok és tudnivalók a Clinident szakértőitől

Fogpótlás árak, típusok és tudnivalók a Clinident szakértőitől

A teljes, ép és egészséges fogsor nélkülözhetetlen a tökéletes hangképzés, a rágás teljessége és a későbbi fogászati problémák megelőzése érdekében. Ugyanakkor előfordulhat, hogy a megmenthetetlen fogakat el kell távolítani, bármennyire is a saját fogak megőrzése a modern fogászat egyik alapelve. Mit tehetünk akkor, ha a frontfogak egyikét kellett kihúzni? Milyen megoldást érdemes választani a mihamarabbi, hosszú távon is eredményesen használható fogpótlásra?

A fogpótlás Budapesten, népszerű klinika szakembereinek közreműködésével is elérhető. Hogy a fémmentes fogpótlás, vagy a napjainkban minden korábbinál népszerűbb implantátum lesz-e számunkra az ideális megoldás, azt az előzetes konzultáció és vizsgálat után lehet eldönteni, kommunikálva a választott szakemberrel. A fogpótlás azonnal is lehetséges, így egyetlen napot sem kell hiányos fogsorral tölteni, ami valljuk be, korántsem elhanyagolható szempont manapság.