Fogváltás után – fogszuvasodás és a kamasz fogak panaszai

Fogváltás után – fogszuvasodás és a kamasz fogak panaszai

A tejfog problémákról és tejfog kezelésének fontosságáról már sokat hallottunk. Tisztában vagyunk vele, hogy az első fogak előbújásától gondoskodni kell a fogak tisztításáról és amíg a gyermek el nem éri a 6-7 éves kort, -hogy már a megfelelő kézügyességgel tudjon fogat mosni-, addig a szülőknek kell rendszeresen ellenőrizni és segíteni őt a lepedék eltüntetésében.

Tudjuk azt is, hogy a tejfogak épsége a maradók egészsége miatt fontos és mihamarabb hozzá kell szokni a gyermekfogászati ellenőrzésekhez is, ahol még a megelőző fogszabályozásra is tanácsot kérhetünk. De mi a helyzet fogváltás után a kiskamaszok, kamaszok fogaival? Nekik mire kell figyelniük, milyen panaszok fordulhatnak elő pubertás korban. Mire utalnak a kellemetlen tünetek?

rendszeres fogászati ellenőrzés fontos a fogváltás után

Mikor, mire figyeljünk? A fogváltás menete dióhéjban

Gyermekkorban a koponya méretének növekedésével a fogak száma és mérete is változik, ekkor megy végbe az úgynevezett fogváltás, amikor a 20 tejfog helyébe 28 maradó fog kerül. A vegyes fogazat időszaka és 6-12 éves korig tart.

  • Csak úgy, mint a fogzásnál, a fogváltásnál is jelentős egyéni eltérések lehetnek: vannak olyan gyermekek, akiknél már 5 éves kor környékén elkezdődik a korai fogváltás, és van, akinél csak hét éves korban vagy még később, amit már inkább, mint késői fogváltás említ a fogászat.
  • A fogváltás sorrendje általában azonos a gyerekeknél. Az első maradó fogak, a sorban az utolsó tejfog mögött jelennek meg 6 éves kor körül, így ezeket nem előzi meg tejfog kiesése. Összesen négy van belőlük.
  • A fogváltás gyerekeknél az alsó, majd a felső metszőfogakkal folytatódik, majd kilenc éves kor után megjelennek a kisőrlők és a szemfogak, végül a második nagyőrlők (hetesek) bújnak ki. Fogsorunkat 16-30 éves korunk között a bölcsesség fogak egészítik ki.
  • Normális esetben a fog kiesése nem jár fájdalommal, és csak enyhe vérzés kíséri, ezzel egy időben pedig az új fogak csücske is kezd kibújni.

Fogváltáskor adódhatnak kisebb-nagyobb problémák. Fontos, hogy ekkorra már legyen gyermekfogorvosunk, aki végigkíséri a folyamatot, az esetlegesen felmerülő gondokat kezeli, szükség esetén pedig elkezdi a megelőző fogszabályozást is.

Gyors, kamaszkori fogszuvasodás – ezzel segíthetünk a fogváltás után

A maradó fogak szuvasodása a fiataloknál gyorsabban zajlik, mivel a friss tinédzser fogak dentin tubulusai még tágak. Azonban, míg felnőtt korban a szuvasodások jellemzően a fogközökből indulnak, addig a kamaszok esetén először is a rágófogak mély barázdái a veszélyeztetettek.

A rágófelszínek nehezen tisztíthatók, könnyű célpontjai a szuvasodást okozó baktériumoknak, tehát fogváltás után és alatt leggyakrabban itt alakul ki a fogszuvasodás.

Gyermekkorban a romló, lyukas fog mellett még a legtöbbször előforduló fogazati megbetegedés a gingivitis, azaz a fogínygyulladás.  A helytelen fogmosás miatt felszaporodó lepedék nem csak az íny gyulladt állapotát idézi elő, de felelős a fogak romlásáért, a fogszuvasodásért is.

Velünk megtanulhatod a legbiztosabb fogmosási technikát, de írtunk még az elektromos fogkefe előnyeiről és arról is, mit tehetünk otthon a fogkő kialakulása ellen.

Szakemberek 5 tippje fogkő ellen

EZT MINDENKÉPPEN TUDNOD KELL

A fogszuvasodás valójában egy fertőző betegség, így az kamaszkorban közös evőeszköz használatával és csókolózással is átadható és megszerezhető. Napi kétszeri alapos fogmosással, fogselyem, fogköztisztító használata mellett és rendszeres fogászati szűrésekkel azonban jó eséllyel elkerülhető a fogak romlása.  

A nem megfelelő fogmosás jelei a tini szájban

1. A sorban a hatodik fogak az első nagyőrlők, ők az elsőként megjelenő maradó fogak a szájban. Sokszor a szülők tejfognak vélik és nem fordítanak rájuk kellő figyelmet, így gyorsan romlanak.

2. Vegyes fogazatnál és maradó fogaknál az egymással szomszédos fogak közötti tisztaságra és a rágófelszínek a mély barázdáira sem fordítanak a srácok kellő figyelmet.

3. Gyakori probléma, hogy a metsző fogak, valamint a szemfogak a helytelen fogmosási sorrend áldozatául esnek és végül teljesen kimaradnak a fogmosásból.

 

Fontos, hogy a gyermekfogorvosi ellenőrzésekkel időben segíthetünk és jó, ha a kamasz kor végéig rendszeresen is járunk fogorvoshoz gyermekünkkel, mert így akár a korai fogvesztés is elkerülhető:

  • A rágófogak barázdazárásával megelőzzük, hogy a rendkívül nehezen tisztítható, mély barázdákból gyorsan, mélyre terjedjenek a szuvasodások.
  • Alapos fogkőeltávolítás és szájhigiéniás tanácsadás keretében megtanulható, hogy milyen a kamasz számára megfelelő fogmosási technika.
  • Fontos, hogy életkornak és fogazatnak megfelelő eszközöket használjon a gyermek. A megfelelő fogkefe mellett a fogkrém és kiegészítő eszközök, használatának elsajátítása is fontosak.
  • A fogselyemmel megelőzhető a fogközökből kiinduló fogszuvasodás, fogköztisztítóval az ínygyulladás és a gyulladt tasakok, míg nyelvkaparóval a kellemetlen lehelet. Ezekre, a fogkefével való mosás önmagában már nem elegendő.

Szakértő tájékoztatás a fluoridról, válasz a szülői kérdésekre! Jogos az aggodalom? Miért jó nekünk a fluorid? Mit csinál a fluorid a szájban? Kinek van szüksége fluoridra? Mikor ártalmas és hogyan kerülhető el a fluoridos kezelés?

Fluoridos fogkrém és fluoridos kezelés – Kell ez nekünk?

Tini tünet – ami még probléma lehet a fogváltás után

Ínygyulladás gyermekkorban

A vérző, duzzadt, érzékeny íny okozta kellemetlenség a tinédzserek körében is tapasztalható, fontos, hogy segítsünk, időben orvosoljuk, mert a fogmosáskor tapasztalt fájdalom miatt még inkább hanyagolni kezdik a fogmosást, ami a helyzeten egyáltalán nem segít csupán a baktérium telepeknek kedvez, tovább szaporodnak.

A kezeletlen, elhanyagolt ínygyulladás egyik lépcsőfoka a súlyosabb gyulladásnak és fogágybetegségnek, mely a fogak elvesztését okozzák.

Milyen vitaminokkal előzheted meg az ínygyulladást?

Hogyan készül a legjobb házi szájöblögető?

Mivel szüntetheted meg azonnal az íny gyulladását?

Érdekelnek a részletek?

Neked ajánljuk:

Tippek és gyógynövények fogínygyulladás ellen

Gyermekkorban tapasztalható ínygyulladás fajtái:

1. Eruptiós ínygyulladás

Nem csak a tejfog előbújását kísérheti duzzadt, érzékeny, vöröses íny. A maradó fogak áttörésére is jellemzőek a tünetek, de akár még a bölcsességfog előbújása esetén is megtapasztalhatjuk.

2. Pubertáskori ínygyulladás

A kamaszodással fellépő hormonális változások a kiváltó okok. Jellemzően duzzadt, vöröses ínyszél, fogínyvérzés jelzi, melyhez ha gyengébb szájhigiénia társul, akkor az gyorsan a fogak romlását okozza.

3. Rossz szájhigiénia miatti ínygyulladás

• A rossz szájhigiéné miatt felszaporodott baktérium telep, egy puha lepedék, plakk formájában irritálja az ínyt, mely duzzadttá, sötét vörössé, érzékennyé és vérzékennyé válik.

4. Betegség miatti ínygyulladás

• Íny- és fogágygyulladás kialakulásában háttérbetegségek (pl.: cukorbetegség) vagy folyamatosan szedett gyógyszerek is szerepet játszhatnak.

Ínygyulladás gyors kezelése fogváltás után

Megoldás ínygyulladásra:

  • Mindenképpen konzultáljunk gyermekfogorvossal. Továbbá segíthet még a fogkőeltávolítás, a fogmosási technika megváltoztatása, egy új, érzékeny fogakhoz való soft fogkefe és ínygyulladásra való fogkrém és szájvíz is.

Afta a gyerek szájban

Az afta a száj nyálkahártyáján megjelenő fekélyes seb, sárgás fehér színű és nagyságától függetlenül komoly fájdalmat és rossz leheletet is tud okozni.

Az afta előfordulása és okai:

• Kialakulhat a száj nyálkahártya sérülésein pl.: fogszabályzó viselésekor, szúrás- ráharapás okozta hámsérülésen, de okozhatja az elégtelen szájhigiénia is.

• Tinédzsereknél kiváltó okok lehetnek még különböző fertőzések, a serdülőkori hormonális változások, tápanyag és vitaminhiány, de allergiás folyamatok kísérőjeként is megjelenhet, sőt a kimerültség, a vizsgadrukk, a kialvatlanság és a stressz is előidézhetik.

• Bizonyos szisztémás betegség, alapbetegség kísérőjeként is megjelenthet időnként a kis seb, ezért érdemes a következő betegségekre, tünetekre is oda figyelni:

  • a bél gyulladásos megbetegedései pl.: Crohn-betegség,

  • súlyos immunhiányos állapotok pl.: kemoterápiás kezelés, immunmoduláló kezelés (immunrendszer erősítése vagy gyengítése), sugárkezelés,

  • lisztérzékenység – gluténérzékenység,

  • tápanyag felszívódási zavarok,

  • vas-, vitamin- vagy tápanyaghiány pl.: B12 vagy folsav hiány;

Megoldás aftára:

  • A fájó seb néhány nap vagy 1-2 hét alatt magától is gyógyul, de ehhez jó, ha kerüljük a csípős, fűszeres ételeket, szénsavas italokat, száraz, kemény pirítóst, chipset. A kiváltó okok felkutatásán és megszüntetésén túl, vitaminok pótlása mellett, a tünetek enyhítésére különböző ecsetelők, szájöblítők léteznek.

    Segíthet például az Anaftin gél, -spray vagy -szájöblítő, a cserszömörcés-, zsályás- vagy teafaolajos öblögetés. Ezek gyulladás csökkentő vagy fertőtlenítő hatásúak, az ecsetelők pedig vékony réteggel vonják be a sebet, ami ezáltal könnyebben és kevésbé fájdalmasan gyógyul.

Ajakherpesz

Az ajakherpeszt a Herpes simplex 1es típusú vírusa okozza, mely fájdalmas, kifakadó hólyagokat képez az ajak bőrén. A herpesz vírussal a legtöbben még gyermekkorban megfertőződünk, mely cseppfertőzéssel terjed, ám mégsem okoz mindenkinél panaszt.

Herpesz előfordulása és okai:

• A herpesz tünetei az ajkakon jelentkező hólyagok mellett lehet még láz, duzzadt nyirokcsomók, általános levertség, betegségérzet.

• A vírus az ajakak bőre mellett ritkább esetben a szem környékén is okozhat herpeszt, melynek szövődményeként kötőhártya-gyulladás is kialakulhat.

• Nehezítheti a helyzetet az is, ha a vírus ekcémás gyermeknél üti fel a fejét, ezért a herpesz érintése után mindig alaposan kezet kell mosni.

Hogy a vírus aktiválódását és a tünetek megjelenését mi idézi elő, az egyénenként változó, de a következőkre érdemes figyelni:

  • Stressz

  • hormonális változás,

  • terhesség,

  • menstruáció,

  • napozással begyűjtött UV sugárzás.

Megoldás ajakherpeszre:

  • Láz esetén érdemes orvoshoz fordulni, aki antivirális készítményekkel segíti a gyógyulást.

  • Amennyiben idejében (1-2 napon belül) kezdjük kezelni a tüneteket, akkor antivirális, fertőtlenítő-szárító hatású készítményekkel megakadályozhatjuk a terjedést. Pl.: Lizin tartalmú étrend kiegészítő, a Zovirax és a Propolisz kenőcs

  • Hogy a fertőzést vagy annak átadását elkerülje a tinédzser, tanítsuk meg, hogy fokozottan figyeljen a személyes higiéniára és az alapos, többszöri kézmosásra. Ne használjon közös poharat, evőeszközt. Napozni pedig csak magas faktorszámú fényvédő krémek használata mellett javasolt. A gyermeknek tudnia kell róla, hogy aktív herpesszel nem érintkezhet újszülöttekkel sem.

Mi okozza és hogyan kezeljük a szájszagot a fiataloknál?

Az iskolás kortól mind egyre jobban számít a jó megjelenés, az ápolt külső. Az elhanyagolt fogazatnak – amellett, hogy esztétikailag sem túl vonzó-, még egy rendkívül kellemetlen hozadéka van, ez pedig a szájszag.

• Mind tudjuk, hogy a szájszagot először mindig a környezeti veszi észre, ami viszont meg is pecsételi a kamasz beilleszkedését, baráti körét, testi – lelki jóllétét.

• A szájszagot többnyire a szájban szaporodó baktériumok erjesztő tevékenysége idézheti elő. Ezek a baktériumok már a fogmosást követő 1-2 órában szaporodásnak indulnak, ezért rendkívül fontos a napi kétszeri alapos fogmosás.

A kellemetlen lehelet mindig problémát jelez, éppen ezért figyelni kell rá, s ha egy alapos fogmosás után is marad, akkor érdemes tovább kutatni az okok után és fogorvoshoz, háziorvoshoz fordulni segítségért.

A szájszag okai:

• Adódhat éhgyomri állapot miatt.

• Jelezheti mandula kő meglétét vagy mandula gyulladást.

• Jelezhet emésztőrendszeri gondokat.

• Kísérő jelenség lehet tejfog vagy maradó fog szuvasodása esetén is.

• Egy előbújó fog körüli ínygyulladás vagy gyulladt tasak is okozhatja.

• Jelezheti seb jelenlétét is a szájban.

• A fogmosás utáni szájszag, a lepedékes nyelv okozta szájszag kezelhető fogselyem, fogköztisztító és nyelvkaparó segítségével.

• A rossz leheletet kiválthatja a dohányzás is, mivel a fiatalok a szabályozások ellenére is hozzájutnak a dohányipari termékekhez és egyre fiatalabb korban a rabjává válnak.

Ezek a teendők fogat ért baleset esetén

A szülők egyik legnagyobb félelme, hogy akkora ütés éri a gyermeke arcát, amitől a fogai is sérülnek, letörtnek vagy kiesnek. Ezek a balesetek nem csupán az ovis korúak mumusa, hiszen a nagyobbak is elszenvedhetik azt küzdő- vagy csapat sportok, de még szabadidős tevékenység során is.

Ezek a teendők fogat ért baleset esetén:

  • Ha a fog is érintett a balesetben, akkor azonnali orvosi vizsgálatra, beavatkozásra van szükség, a fog megtartása érdekében.

  • Ha a fog kiesett az ütés hatására, akkor azt a szájában vagy egy pohár vízben kell tartani az orvoshoz érkezésig.

  • Amennyiben a fog reimplantálható, akkor az orvos visszahelyezi és a teljes stabilizálódásig sínnel hozzá rögzíti a szomszédokhoz.

  • A fognak szüksége lesz majd gyökérkezelésre és gyökértömésre is, a további sérülések elkerülésére pedig érdemes fogvédőt használni.

Piercing mánia – Amilyen apró, olyan nagy kárt okozhat

Sajnos a fogorvosoknak nincsenek túl jó tapasztalataik a témában. Az Ohio Állami Egyetem Egészségtudományi Központjának parodontológiai professzora például a kutatási eredményeit még publikálta is, hogy felhívja a figyelmet a divatékszer káros hatásaira.

A piercing viseléséhez egyrészt nagyon fontos a jó szájhigiénia, ami sok tinédzsernél kényes kérdés. Másrészt viszont, ami még ettől is fontosabb, hogy a szájpiercingek nagyon gyorsan – a behelyezéstől számított néhány éven belül- tönkre is teszik a fogakat.

Roncsolja, koptatja a zománcot, hatására visszahúzódik az íny, szabaddá és rendkívül érzékennyé válik a fognyak. A nyelvpiercingre ráharapva akár menthetetlenül el is törhet a fog.

Maradó fogak egészségének megőrzése fogváltás után

Kamasz fogszabályozás

Vegyes fogazatnál (6-12 éves korig), szükség esetén megelőző fogszabályozással is segíthetjük a fogak és állcsont fejlődését, így akár le is egyszerűsíthetjük a későbbi kezelést is.

Bár a rögzített fogszabályzó viselése csak a fogváltás után, a maradó fogazat időszakában (kb. 12 éves kortól) lehetséges, mégis jó, ha felkészülünk és időben konzultálunk egy fogszabályozó szakorvossal.

Bár még mindig vannak olyan tinédzserek, akik ódzkodnak a rögzített fogszabályzótól, az invisalign vagyis a láthatatlan fogszabályozó inkább csak enyhébb eltérés esetén alkalmazható sikerrel. Fontos, hogy a fehér és egészséges mosoly érdekében a torlódott fogakat érdemes mihamarabb kezelésbe venni, hogy megelőzzük a felnőtt korban a fogakat veszélyeztető számos problémát.

Fogászat kamaszkorban – szakértő figyelem tinédzsereknek

Szülőként komoly felelősségünk van abban, hogy milyen állapotok uralkodnak csemetéink szájában, nagyon nem mindegy milyen kihívásokkal kell majd a rossz szokások, az elhanyagolt fogazat és elégtelen szájhigiénia miatt szembenézniük. Bár a serdülő korral egyre nehezebb lehet a gyermekkel való kommunikáció, mégis fontos, hogy ügyeljünk a fogaik épségére és a szájhigiéniájukra is.

A maradó fogak szuvasodása ellen – a tejfogakhoz hasonlóan – a legtöbbet a megfelelő fogmosással és étkezéssel tehetjük. Ezen kívül fontos, hogy gyermekünket a fogváltás után is fél évente lássa fogorvos, hogy ellenőrizze a fogak tisztítását és időben kezelje, ha esetleg kezdődő fogszuvasodás vagy ínygyulladás alakulna ki.

Kérjen időpontot!