A porcelán (kerámia) héj előnye a tartóssága

Segítünk dönteni! A porcelán héj előnye más kezelésekhez képest

Egy konzultáció, ahol kiderül, hogy az esztétikus kerámia héj választ jelent e problémádra

Az esztétikai problémával érkező páciensek többnyire alapos utánajárást követően kerülnek hozzánk. Mire elérkezik a konzultáció addigra túl vannak egy komoly kutatómunkán arra vonatkozólag, hogyan lehetne a fogaikat rendbe tenni, milyen kezelések állnak az álmok megvalósításában a rendelkezésükre.

A konzultáció és a tervezés talán az egyik legfontosabb lépés a folyamatban, ha nem a legfontosabb. Ekkor dől el ugyanis, hogy a páciens fogazata alkalmas e arra a pótlásra, elvégezhető e az a kezelés, amit ő kigondolt magának.

Egy dolog, hogy megálmodunk magunknak valamit és egy másik dolog, hogy az passzol e a hozott anyaghoz.

mosolytervezés

porcelán héj előnye

Mosolytervezés – egy vízió, mely megelőzi a végeredményt

Amikor a páciens elszánta magát, hogy időt és energiát beletéve, rendbe hozatja a megkopott mosolyt, nem az a legégetőbb kérdés, hogy esetleg módosul a terv és nem az eredeti elképzelés szerint haladunk (direkt héj helyett porcelán héj, vagy porcelán héj helyett cirkónium korona készül), tehát, hogy milyen megoldással érjük el a vágyott mosolyt, hanem az esztétikum. A „hogyan fogok majd kinézni” a kulcskérdés szinte minden esetben. Pácienseink aggodalma érthető, hiszen mindennapjainkat jellemzően meghatározza a magabiztosságunk, vagy éppen a rejtőzködő megjelenésünk.

porcelán héj előnye, mosolytervezés

A cél tehát nem más, mint az arc harmóniájának növelése egy tökéletes fog-esztétikai restauráció által. A folyamat során szakembereink partnere a – Clinident Dent’ART Solutions® programjának szerves részét képző – mosolytervezés eljárása. A mosolytervező program segítségével megszületett a közös nyelv, amellyel az orvos és páciense minden kétséget kizáróan tudnak megállapodni végeredmény tekintetében.

mosolytervezés

porcelán héj előnye, mosolytervezés

A te fogaid milyen esztétikus pótlás készítésére alkalmasak?

A te fogaid is alkalmasak a rendelőben, orvos által készített direkt héj megoldásra, ha:

  • csak néhány, apróbb, régi és elszíneződött tömés csúfítja a mosolyodat;

  • alapjában véve elégedett vagy a fogaid külalakjával;

  • nem akarsz komolyabb formabéli, hosszbéli változtatásokat eszközölni,

  • kisebb zománclepattogzás miatt szeretnéd csak kiköszörültetni a fogaidon esett csorbát;

  • egy-egy fog ellátását szeretnéd profi módszerrel megoldani;

  • fiatal korod (18 év alatt) miatt komoly restaurációba még nem foghatsz bele.

    Időpontot kérek

    Bejelentkezés telefonon: 06 1 801 2250

    Fogaid alkalmasak a fogtechnikus bevonásával készülő esztétikus kerámia héj megoldásra, ha:

    porcelán héj előnye, mosolytervezés

    • többszöri fogfehérítés után sem érted el a kívánt fogszínt;

    • fogaid elszíneződését korábbi gyógyszeres kezelés okozza, mely a hagyományos fogfehérítésre nem reagál;

    • egy-egy fog kuszasága, rendezetlensége miatt még nem szeretnél fogszabályozó kezelést;

    • gyors megoldást szeretnél, nem évekig tartó kezelést;

    • egyenetlen, lepattogzott, vagy tömésekkel tarkított fogfelszíned egységesítését szeretnéd;

    • nem szenvedsz bruxizmustól, vagyis éjjel nem szorítod a fogaidat, nem csikorgatsz.

    Fogaid a fogászat fogtechnika profi csapatmunkáját igénylő esztétikus porcelán korona vagy cirkónium korona megoldásért kiáltanak:

    • ha az évek alatt túl sok foganyag veszett oda a szuvasodással vívott harcokban;

    • ha bruxizmussal küzdesz és szorítasz, csikorgatsz éjjelente (ha nem is tudsz róla, a fogak kopásának mértékéből és egyéb tünetekből az orvos tud következtetni);

    • ha a gyökérkezelt fogaid oly mértékben elszíneződtek, mely eltüntetésére, nem elegendő a leheletfinom kerámia lap nyújtotta korrekció;

    • ha a diasztéma, vagyis a rés olyan mértékű a fogaid között, amely a porcelán héj nyújtotta halvány finomítással sem orvosolható;

    • ha foghiánnyal küzdesz

    5+1 extra érv a porcelán héj mellett

    Tömés: A töméshez viszonyítva a porcelán héj színe ellenáll az idő vasfogának, nem színeződik el kávé, tea, vörösbor fogyasztására, cigaretta hatására.

    Direkt héj: A direkt héjhoz viszonyítva ellenállóbb és tartósabb megoldás, nagyobb a korrekció lehetősége.

    Korona: A porcelán vagy cirkónium koronához képest kevesebb foganyag beáldozására van szükség, hiszen itt csak a felszín zománcrétegéből veszünk el, maximum 1mm-t.

    Fogszabályzó: Ha a fogszabályozáshoz viszonyítjuk, akkor a porcelán héj egyfajta instant, vagyis azonnali „fogszabályzás”, hiszen a kusza fogakat nem éveken át tartó kezeléssel rendeztük, hanem néhány nap alatt, minimális foganyag beáldozása mellett tökéletes formájúra varázsoltuk át.

    Fogfehérítés: A fogfehérítéssel szemben tartósabb. Egy fogfehérítést kb. 2 évente meg kell ismételni, ha fehér fogakat szeretnénk, ez pedig kezelésről kezelésre a fogak érzékenységét fokozhatja, míg a porcelán héj adta szín akár 10 évig is ékesítheti a mosolyunkat.

    +1 Önismeret, terápia: Elfogadás, önbizalomhiány, önértékelési zavarok okán a hosszú évek alatt egy vagy több pszichológusnál eltöltött órák és elköltött pénzek megspórolhatók és könnyedén kiválthatók az esztétikus porcelán héj készítésével.

    porcelán héj előnyei

    Nolan fogainak kezelése és porcelán héj pótlással való tökéletesítése dr. Czigler Péter mosolyszakértő és esztétikai kezelések specialistája által

    Dr. Czgler Péter fogorvos

    „Nolan M. 44 éves francia páciensünk a motorsport nagy rajongója azért keresett meg bennünket, mert esküvőjére szerette volna fogait rendbe hozni. Mosolyát az elmúlt években kissé elhanyagolta, minden idejét a vasparipájára fordította, mígnem besétált berobogott az életébe egy hagyománytisztelő, ugyanakkor hasonló „motor-őrült” hölgy, mint ő maga, akivel persze együtt roboghatnak majd a naplementében (forever).

    Menyasszonyának megígérte, hogy a ceremóniára nemcsak, hogy felölt egy hagyományos szmokingot, de arája rá sem fog ismerni, mert ezúttal nem csupán a hőn szeretett motorja kapja a tuningot. 

    A nagy eseményig 6 hetünk volt hátra, melyből 15 napot töltött Budapesten. Konzultációkor régi, elsárgult tömésekkel és szuvasodásokkal, dohányzás okozta elszíneződésekkel néztünk szembe. Mind az alsó, mind pedig a felső fogaknál 6-6 porcelán héj pótlás készítése mellett döntött, viszont komolyabb külalaki változásokat nem akart, csupán az igényes külsőt és mosolyának megkopott fényét akarta visszaszerezni.

    Célja nem a hollywoodi szuper-tökély mosoly volt, hiszen az ő személyiségéhez az nem passzolna, önmaga akart maradni. A fiatalember határozott elképzelésekkel felruházva eltántoríthatatlan volt, így a mosolytervezés folyamatát – melyet a hasonló esetek kapcsán az Dent’ART Solutions® programunk keretében elvégzünk – Nolan esetében kihagytuk.

    A férfi ellátása rögtön a konzultációt követően egy teljeskörű és professzionális fogkőeltávolítás kezeléssel indult. A dentálhigiénikus megmutatta Nolannak azokat a kényes pontokat, melyekre fogmosáskor nagyobb figyelmet kell fordítani, hogy a fogszuvasodás vagy a fogvesztés kellemetlenségeit elkerülhesse. Szélesítette látókörét a szájápolási termékek területén is. Javasolt számára fogköztisztító eszközt és fogselymet, mely porcelán héj viselésekor (is) kihagyhatatlan elem. Kapott egy szuperkönnyen használható elektromos fogkefét a hagyományos kézi helyett, hozzá pedig soft fogkefe fejeket és fogkrémet is kapott. A héjpótlás viselésénél ugyanis nagy hangsúly kerül a tökéletes szájhigiéniára. A megfelelő ápolás mellett ugyanis fontos tisztában lenni azzal, hogy a héjak nem színeződnek el, éppen ezért TILOS abrazív, szemcsés – fehérítő fogkrémet használni. Az ugyanis elsikálja és tönkreteszi az esztétikus kerámia héj fényét.

    porcelán héj

    A munkát, az előkészítést a konzultáció másnapján kezdte el az orvosa. Ellátta a rágófogai szuvasodását, és lecsiszolta a 12 front fogat, melyre a lenyomatvétel után azonnal felkerült az ideiglenes pótlás, hogy óvjuk fogait az érzékenységtől. A fiatalember együttműködő volt, rugalmasan állt a kezelés és próbák időpontjához, így remekül haladhatott a fogtechnika. A 12 darab porcelán héj a 12. napon került beragasztásra, kontrollon a 14. napon járt nálunk, a hazautazása előtti délutánon, mire már tökéletesen alkalmazta a dentálhigiénikusunktól ellesett fogásokat is.

    Sok boldogságot kívánunk neki!”

    Ismerkedj meg orvosainkkal, akik az esztétikai kezelések szakértői:

    Dr. Koncz Zsófia

    Dr. Koncz Zsófia

    Konzerváló fogászat, protetika, fog-esztétika - mosolytervezés

    Nincs olyan nap, hogy a tükörbe nézve ne vennéd észre fogaid zománchibáit? Zavarnak a frontfogaidat elcsúfító elszíneződések?

    Az is lehet, hogy téged a metsző élek lepattogzása zavar, vagy épp túl nagyok a rések a fogaid között.

    Esztétikai fogászati problémák orvoslására a fogszabályozáson kívül néhány évtizede még csak olyan konvencionális megoldás kínálkozott, mint a hagyományos fogkorona készítése, amely az egész fog kezelését jelentette.

    Direkt héj vagy (kerámia) porcelán héj? Segítünk.

    Amikor megszületik a döntés, hogy a metsző fogaink régen elszíneződött töméseit kicseréltetnénk, fogaink sárgás elszíneződéseitől megszabadulnánk többféle kezelés mellett dönthetünk. Ami a metsző fogakat, azaz a kirakatot illeti, mindenki szeretne jól kinézni, magabiztos fellépéssel a maximumot kihozni magából és nem azon aggódni, mit szólnak mások a fogaihoz.

    Kérjen időpontot!