Gyermekfogászat

Előzze meg gyermeke fogainak szuvasodását, ne kelljen fájdalmas kezeléseket átélnie később a fogai miatt!

Óvodások között egyre gyakrabban találunk, elfeketedett, letöredezett fogú apróságokat. Ez amellett, hogy eltorzítja a bájos arcocskákat, szinte biztos, hogy gondot okoz a harapásnál, rágásnál.

A tejfogakat megjelenésüktől kezdve úgy kell ápolni, mint a maradó fogakat. Gyermekfogászaton történő gondozásuk egyrészről azért fontos, mert a gyerekek tizenkét éves korukig élnek együtt tejfogaikkal, – bár hat éves korukban megkezdődik a fogváltás. Másrészről a fogelődök szuvasodását később a maradó fogak is megsínylik.

Talán lehet a szuvasodások oka a gyenge fogzománc, vagy az örökölhető szuvasodásra való hajlam, de a megfelelő fogápolás mellett ezek mind elkerülhetők. Érdemes elhagyni a cukros üdítőket főleg a cumisüvegekből, kulacsokból vagy csőrös poharakból, és persze lefekvés előtt már semmiképpen sem javasolt ilyet itatni a kicsikkel. A cukros folyadékok rendkívül jó táplálják a fogszuvasodást okozó baktériumoknak, a teába csavart citromlé pedig szinte feloldja a fogzománcot, még jobban felgyorsítva a fogak romlásának folyamatát!

Az első fogorvosi vizsgálat – hogy a gyermek ne féljen a fogorvostól

Hozza el csemetéjét minél előbb fogászati klinikánkra, még akkor, amikor nincs is szüksége fogorvosi kezelésre! Így kellemes élményekkel fog távozni a fogorvosi rendelőből és nem félelemmel gondol majd ránk. Ha dicséretet kap az egészséges fogai miatt, az ösztönzi arra, hogy továbbra is figyeljen rájuk.

A tejfogak védelme a fogszuvasodás ellen ugyanolyan fontos, mint a maradó fogaké, hiszen ezek biztosítják a később kinövő “felnőtt” fogak helyét. Tehát ha probléma van a pici gyermekünk fogaival, azonnal keressük fel a gyermek fogászatot! Egyébként a tejfogak kibújásától számítva évente ajánlatos fogászati ellenőrzésre vinni gyermekünket.

Barázdazárás fájdalommentesen



Előzze meg a fogszuvasodást gyermeke első maradó fogainál, ezzel tartósan ellenállóvá téve azokat!

A legjobban úgy tudjuk megakadályozni a maradó fogak korai szuvasodását, ha az őrlőfogak mély barázdáit, ahonnan kisgyermekkorban a fogszuvasodás a leggyorsabban kiindul, barázdazárással lezárjuk. A zegzugos barázda mélyét először kitisztítjuk, sőt, ha a fog szuvasodás-gyanús, akkor a barázdát fel is kell tárni, ami egy fájdalommentes fogászati eljárás. Ebben nagy segítségünkre van a rendelőkben megtalálható fúrás nélküli fogkezelő eszköz, amelynek segítségével a kisgyermekek első fogorvosi beavatkozásai fájdalommentesek lehetnek.

RONDOflex

Fogak kezelése hagyományos fúrás nélkül

A kicsik már a fúró hangjától megrémülnek. Ezért mást, egy kifejezetten gyermekfogászatok számára kifejlesztett Rondoflex nevű fogorvosi eszközt használunk, amivel fájdalommentesen tudjuk a fogakat kezelni. Nincs fúrás, injekció, zaj, vibráció és kellemetlen érzés a szájban!

Ennek a működési elve az, hogy speciális összetételű por és víz keverékét nagy nyomással juttatjuk a fogra, amivel így tulajdonképpen “radírozzuk” azt. Ez az úgynevezett levegő abráziós kezelés.

Így a kis kiterjedésű, kezdődő fogszuvasodások hagyományos fúró nélkül is teljesen fájdalommentesen kezelhetőek érzékeny betegeknél, gyerekeknél és fiatal felnőtteknél is, akiknél a fogszuvasodás még nem jutott a fog mélyére.
További előnyt jelent, hogy a lehető legkisebb egészséges fogszövetet távolítjuk el a fogból. Elsősorban a zománcrétegben levő fogszuvasodások kezelése oldható így meg teljesen fájdalommentesen. Ezért is fontos a rendszer fogászati vizsgálat, hogy már ebben a stádiumban felfedezzük a problémát.

Gyermekkori fogszabályozás

A gyermekkori fogszabályozás az egyik kulcsa lehet annak, hogy gyermekünkből egészséges fogú és önbizalmú felnőtt legyen.

A korán elkezdett fogszabályozás nagyon hasznos lehet, mivel ezzel tudjuk befolyásolni a csontok és fogak növekedésének, valamint fejlődésének helyes irányát. A gyermekkori rossz szokások (például az ujjszopás) következtében kialakult problémákat is lehet korrigálni.

Gyermekének, 6-7 éves kora körül már van elég maradandó foga ahhoz, hogy ezek állásából (keresztharapás, fogtorlódás) és az állcsont vizsgálatából a fogorvos fel tudja mérni, van-e szükség a fogszabályozó kezelésre.

Néhány esetben a tejfogak eltávolítására is sor kerülhet, hogy megelőzzük a fogtorlódást, és mintegy helyet, és kitörési irányt biztosítsunk ezzel az előtörő maradó fognak.

Súlyos torlódás esetén a foghúzás hatására a megmaradt fogak kicsit arrébb vándorolnak, és elfoglalva a kihúzott fog helyét csökken a torlódás. Leggyakrabban az első kisőrlőket szokták eltávolítani. A foghúzást sokszor teljes körű fogszabályozó kezelés követi.

Ismerje meg a fogászati klinikánkat, szakorvosainkat, az árainkat, és jelentkezzen be hozzánk!

Kellemes légkör, kedves személyzet, hozzáértő fogorvosok! Már nem félve indulok fogászatra mióta ide járok.

K. Niki

Nagyon örülök, hogy a doktorúrhoz jöttem, a foghúzásból nem éreztem semmit, a varratszedés is fájdalommentes volt, pedig nagyon félős vagyok!
Még egyszer nagyon köszönöm!!

N. István

Doktor Úr munkájával nagyon maximálisan meg voltunk elégedve. Korrekt és megbízható-beteg centrikus! Szívesen ajánljuk ismerőseinknek!

C. Tibor

Kedves Clinident csapat!

Mindent nagyon köszönök: a kedvességüket, türelmüket, szakértésüket és hogy visszaadták az önbizalmamat hisz egy tökéletes, szép fogsort kaptam Önöktől. Még egyszer nagyon köszönöm.

Z. Dóra

Kellemes, esztétikus környezet, színes rendelők, halk zene, mosolygós arcok. Még én is mosolygok, én aki egész életében pánikszerűen félt a fogorvostól. De csak féltem, mert már csak áldani tudom a napot amikor ezt a klinikát választottam.

A. Gyöngyi

A Clinident egész csapatának,mindenkinek kivétel nélkül köszönet.Csak ajánlani tudom,ha fogorvoshoz kell menni bárkinek, csak ŐKET válassza!Minden elismerésem nekik,hálás köszönet!

S. Klára

A rendelő hangulata és az egész légkör nagyon kellemes volt, a fogorvos mosolygós, barátságos volt és precíz munkát végzett. Fájdalmat szinte nem is éreztem.

N. Zoltán

Nagyon kellemes, otthonos környezet, kedves emberek. Tetszik, hogy a gyermekekre is gondolnak. Egy élmény volt! Köszönjük, hogy itt lehettünk!

M. Zsuzsa

Életem első injekcióját kaptam a doktornőtől és nem éreztem semmit! A kezeléssel is tökéletesen meg vagyok elégedve, mostantól csak ide fogok járni, ha gondok vannak a fogaimmal.

Z. Csaba

Most először életemben nem félek a fogorvostól. Tündéri, kedves dokinéni, akinél furcsa módon a fogorvosi székben a nyugodtság is el tudja fogni. Bátran ajánlom  mindenkinek!

N. Zsóka

Eddig azt gondoltam, hogy nem létezik fájdalommentes fogászat, de itt bebizonyították nekem, hogy van. Mosolyogva jöttem és a doktornőnek köszönhetően mosolyogva távoztam. Nagyon hálás vagyok, innentől kezdve csak ide fogok járni, pedig Angliából jöttem.

S. Katalin

Nagy szerencse, hogy rátaláltam erre a rendelőre. Maximálisan meg vagyok elégedve, a személyzet kedves, a környezet barátságos. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Aki ide jön az csak elégedetten távozhat.

K. Tamás

Köszönet a kedves doktornéninek, amióta ide járunk, a kislányom már nem fél a fogorvosoktól.

Sz. Gabriella

Elmondhatom, hogy ezen a klinikán a félelemre, aggodalomra, izgalomra semmi ok. Az esetleges stressz is feloldódik, erről az egész fogorvosi csapat is gondoskodik.

S. Dóra

6 éves kislányom fogát gyökérkezelte zseniálisan a doktornő! Hatalmas türelemmel és szakértelemmel. Mindennek eredménye, hogy „egy hang nélkül“, mosolyogva „tűrtük“ a kezelést.

Köszönjük a doktor néninek! Ajánljuk kicsiknek és nagyoknak is!

K. Krisztina és Bettike

Hálás köszönettel tartozom a Klinika csapatának a gyors és fájdalommentes kezelésért. Nem hittem volna, hogy a fogbeültetés ilyen egyszerű és tökéletes megoldás a problémámra. Azóta a családomtól csak azt hallom, hogy milyen szép vagyok.

L. Andrea

Bejelentkezés kezelésre

Telefonon történő bejelentkezéshez kérjük hívja a 06 1 801 2250-es vagy a 06 20 264 5840-es telefonszámot rendelési időn belül.

Az űrlapon megadott telefonszámon munkatársunk hamarosan megkeresi Önt a kért kezelési időpont megerősítésének érdekében.

Címünk:

Clinident Fogászati Cetrum
1133 Budapest Tutaj utca 6/b Cézár-Ház

Rendelési idő:

Hétfő-Péntek 9:00-21:00
*A csillaggal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki.
Küldés
*A csillaggal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki.
Küldés
H-P 9:00-21:00
Bejelentkezés kezelésre